Ugrásra készek a kínaiak is

Munkatársunktól MunkatársunktólMunkatársunktól Munkatársunktól
Vágólapra másolva!
2004.04.06. 22:08
Címkék
Egy apró lépés, egyelőre ennyivel kerültünk közelebb a Puskás Ferenc-stadionba álmodott világbajnoki vizithez, az április 28-án esedékes Magyarország–Brazília barátságos válogatott találkozóhoz – legalábbis a Brazil Labdarúgó-szövetség (CBF) hivatalos honlapján található hír szerint. Az internetes oldalon olvasható rövidke írásban a CBF titkára, Américo Faria megerősítette, hogy április 13-án, azaz jövő kedden, helyi idő szerint 15 órakor a szövetség székházában, sajtótájékoztató keretében hozzák nyilvánosságra azon játékosok névsorát, akik Carlos Alberto Parreira szövetségi kapitány döntése alapján az ötszörös világbajnok színeiben pályára léphetnek a budapesti mérkőzésen. A nemzetközi összecsapások előtt ugyanis legalább két héttel a szövetségnek postáznia kell a futballistáknak és azok klubjainak a meghívókat, illetve a kikérőket. A brazil delegáció a tervek szerint április 25-kén indulna, és 26-án reggel érkezne Budapestre. Berzi Sándor, a Magyar Labdarúgó-szövetség (MLSZ) főtitkára, aki a mérkőzés megrendezéséről folyamatosan tárgyal, szerdára ígért végleges választ. Azaz ma végre eldőlhet, vendégül láthatjuk-e a földkerekség egyik legzseniálisabb együttesét.
A kivételes "randevút" csupán az anyagiak hiánya torpedózhatja meg, a jogi problémák mostanra megoldódtak. Információink szerint egymillió dollár, tehát 210 millió forint, valamint a sztárok és a szakmai stáb utaztatása jelenti a költségeket. A befektetendő öszszeg azonban az előzetes kalkulációk szerint a jegyeladásból, a televíziós közvetítési jogdíjból és a reklámokból busásan megtérülne.
Mindazonáltal a 28-ával kapcsolatos "kínai alternatíva" sem zárható még ki, vagyis amennyiben az aranysárga mezesek bármilyen okból mégsem érkeznek hazánkba, úgy az ázsiai kontinens harmadik legerősebb csapata lesz a rivális. Hogy a kínai legénység budapesti vendégjátékát néhány ezer kilométerrel odébb komolyan gondolják, arra bizonyítékkal szolgál az egyik kínai televízió keddi bejelentése, miszerint Arie Haan a hónap végén Európában túrázó együttesének a Lothar Matthäus dirigálta magyar válogatott lehet az egyik ellenfele. ---- M ---- &
Legfrissebb hírek

Szalai Attila futballcsodái: a Mágus, a Mester és Döme gólja

Labdarúgó NB I
22 perce

NS: ifjabb Dárdai Pál aláírt a Puskás Akadémiához; Vécsei Bálint: Nem ijedek meg senkitől

E-újság
7 órája

Jet-ski Európa-bajnoki futam és junior világbajnokság Győr-Győrzámolyban

Egyéb autó-motor
7 órája

Joao Pedro duplázott nevelőegyesülete ellen, a Chelsea könnyedén jutott a klub-vb döntőjébe

Klub-vb
7 órája

Szerdai sportműsor: PSG–Real Madrid a klub-vb-n

Minden más foci
8 órája

Isten ujja – Csinta Samu publicisztikája

Klub-vb
8 órája

Második felvonás – Malonyai Péter jegyzete

Labdarúgó NB I
8 órája

Nyertek a svédek, így a németekkel együtt negyeddöntősök a női Eb-n

Minden más foci
8 órája
Ezek is érdekelhetik