Dopping: kizártak három román súlyemelőt a 2012-es olimpiáról

Vágólapra másolva!
2020.11.25. 17:33
null
Razvan Martin bronzéremmel tért haza Londonból – nyolc év után megfosztja tőle a NOB (Fotó: AFP – archív)
A Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) bejelentése szerint utólag három román súlyemelőt kizártak a 2012-es londoni olimpiáról, az akkor levett doppingminták újraelemzésének eredményeképpen – írja az MTI. A közlemény szerint a NOB Razvan Martint, Gabriel Sincraiant és Roxana Cocost diszkvalifikálta, egyúttal elrendelte: a román szövetség gondoskodjon arról, hogy az érintettek szolgáltassák vissza a londoni játékokon nyert érmüket és olimpiai oklevelüket.

A 28 éves Martin, aki a férfiak 69 kilogrammos kategóriájában a harmadik helyet szerezte meg, az újbóli analízis tanúsága szerint a tiltott szerek közül oralturinabolt, metenolont és sztanozololt használt. A 31 éves Sincraian, aki a 85 kilós férfiak mezőnyében helyezetlen maradt, metenolonnal és sztanozolollal bukott meg, s ugyanezeknek a tiltott anabolikus szteroidoknak a használatán veszített rajta a szintén 31 esztendős Cocos is. Utóbbi Londonban a női 69 kilogrammos súlycsoportban ezüstérmesként zárt.

Legfrissebb hírek

A WADA közzétette a 2026-os tiltólistáját

Egyéb egyéni
15 órája

Csodák csodája: a magyar olimpiatörténet legnagyobb pillanatai – 20. rész: Gyurta Dániel

Úszás
2025.09.28. 17:09

Dopping miatt módosult három sílövőszám olimpiai sorrendje

Téli sportok
2025.09.19. 18:33

A WADA 280 orosz sportolót büntetett eddig a moszkvai doppinglabor adatai alapján

Egyéb egyéni
2025.08.27. 15:41

Doppingvétség miatt négy évre eltiltották a kétszeres vb-ezüstérmes ukrán atlétát

Atlétika
2025.08.19. 19:09

Oroszország produkálta a legtöbb doppingvétséget 2022-ben

Egyéb egyéni
2025.07.30. 12:04

Emelkedett a doppingesetek száma 2021-ben és 2022-ben

Egyéb egyéni
2025.07.28. 14:45

Fennakadt a doppingvizsgálaton a női maratoni futás világrekordere

Atlétika
2025.07.17. 20:08
Ezek is érdekelhetik