Paralimpia: abszolút telt házra számítanak a szervezők

Vágólapra másolva!
2012.08.14. 20:28
Címkék
A nyári paralimpiák történetének első abszolút telt házas játékában bíznak a szervezők az augusztus 29-től szeptember 9-ig tartó sportesemény előtt.

Chris Holmes, a paralimpiát előkészítő szervezőbizottság elnöke elmondta, hogy a versenyekre összesen 2.5 millió jegyet adtak ki, melyekből 2.1 millió elővételben elkelt.

A vezető hozzátette: a sportolók falujában elkezdték az épületek akadálymentesítését, és a versenyhelyszíneket is úgy alakítják át, hogy azok a kerekes székes sportolók és érdeklődők számára is kényelmesen megközelíthetőek legyenek. Elmondta, hogy az olimpián közreműködött önkéntesekhez képest valamelyest csökken a segítők száma, de harminc százalékban nem változik összetételük.

Vannak olimpiai létesítmények – a BMX, a díjlovaglás, a vízilabdatornák helyszíne, Wimbledon –, amelyekben nem rendeznek paralimpiai versenyeket. Az öttusaverseny színhelyét a csörgőlabdások veszik birtokba, a kerekes székes tenisztornát az Olimpiai Parkban található Eton Manorban rendezik, az országúti kerékpárosok Kentben, a Brands Hatch-i pályán mérik össze tudásukat.

Magyarországot a négy évvel ezelőtti pekingi paralimpiához hasonlóan harminchárman képviselik a játékokon. A kínai fővárosban egy arany- és öt bronzérmet szereztek a magyarok, a Magyar Paralimpiai Bizottság Londonban 8-10 dobogós hely elérésében bízik.

Legfrissebb hírek

„Kaptam egy téglát a szülőházamból, meghatódtam” – 75 éves Jakab János

Képes Sport
16 perce

Futballesszencia – Vincze András jegyzete

Labdarúgó NB I
34 perce

Bolla Bendegúz: Nem a túlélésért utazunk Magyarországra

Európa-konferencialiga
35 perce

Keddi sportműsor: Ferencváros–Qarabag a BL-főtábláért

Minden más foci
7 órája

Robbie Keane: A lényeg, hogy ne kapjunk gólt!; Xabi Alonso: Mi a Real vagyunk, itt nincsenek kifogások

E-újság
7 órája

Nem született döntés a zöld-fehér rangadón, az Elche bravúrponttal tért vissza a La Ligába

Spanyol labdarúgás
8 órája

A Leeds United győzelemmel tért vissza a Premier League-be

Angol labdarúgás
8 órája

A magyar Facchetti – Malonyai Péter publicisztikája

Magyar válogatott
8 órája
Ezek is érdekelhetik