Olimpia: Észak-Korea is közvetíti a londoni játékokat

MTI/NSO MTI/NSOMTI/NSO MTI/NSO
Vágólapra másolva!
2012.07.27. 13:43
A Koreai NDK megkapta a jogot, hogy közvetítse a londoni olimpiát – közölte Szöulban Kim In Gju, az Ázsiai-csendes-óceáni Műsorsugárzók Uniójának (ABU) elnöke, aki a civil szervezet élén háromnapos látogatást tett Phenjanban.

A csütörtökön véget ért tárgyalásokon a szervezet és az észak-koreai rádió és televízió bizottság megállapodott, hogy az ABU megfelelő összeg fejében lehetővé teszi a nyári játékok sugárzását a kommunista államban. Kim In Gju, aki egyben a legnagyobb dél-koreai tévétársaság, a KBS elnöke is, az összeg nagyságát nem közölte.

Az észak-koreai küldöttség 51 sportolóból áll, akik női labdarúgásban, atlétikában, sportlövészetben, birkózásban, cselgáncsban, asztaliteniszben, íjászatban, ökölvívásban és úszásban indulnak.

A KNDK volt a „szenvedő alanya” a játékok első bakijának – az észak-koreai női labdarúgócsapatot ugyanis a dél-koreai zászló alatt mutatták be a Hampden Parkban rendezett első csoportmérkőzésen, amely ezt követően késéssel kezdődött a sportolók tiltakozása miatt.

Legfrissebb hírek

Szerződést hosszabbított a MOB és az MTVA

Egyéb egyéni
21 órája

Csodák csodája: a magyar olimpiatörténet legnagyobb pillanatai – 9. rész, Darnyi Tamás

Egyéb egyéni
2025.09.06. 17:13

Csodák csodája: a magyar olimpiatörténet legnagyobb pillanatai – 8. rész, Magyar Zoltán

Egyéb egyéni
2025.09.04. 17:16

Csodák csodája: a magyar olimpiatörténet legnagyobb pillanatai – 7. rész, Németh Miklós

Egyéb egyéni
2025.09.02. 18:09

130 éve őrizzük a lángot! – óriásplakátkampányt indított a MOB

Egyéb egyéni
2025.09.02. 10:46

Csodák csodája: a magyar olimpiatörténet legnagyobb pillanatai – 6. rész, Balczó András

Egyéb egyéni
2025.08.31. 17:01

Csodák csodája: a magyar olimpiatörténet legnagyobb pillanatai – 3. rész, Papp László

Egyéb egyéni
2025.08.25. 17:01

Csodák csodája: a magyar olimpiatörténet legnagyobb pillanatai – 2. rész, Csik Ferenc

Egyéb egyéni
2025.08.23. 17:16
Ezek is érdekelhetik