Phelps nyolc helyett „csak” hét számban áll rajthoz az olimpián

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2012.07.02. 11:32
null
Phelps a világ idei legjobbjával 100 méteres pillangóúszásban
Michael Phelps vasárnap 100 méteres pillangóúszásban is győzött az amerikai válogatón, és ezzel a pekingi játékokhoz hasonlóan Londonban is nyolc számban állhatott volna rajthoz, de úgy döntött, „csak” hét számban indul. Yohan Blake a 100 méter pénteki döntője után a 200 méter vasárnapi fináléjában is legyőzte a világcsúcstartó Usain Boltot a jamaicai atléták Kingstonban rendezett olimpiai válogatóján.

 

ÚSZÁS – EGYESÜLT ÁLLAMOK

200 GYORSON NEM INDUL

Ugyan nyolc számban harcolta ki az olimpiai részvételt Michael Phelps, az amerikaiak 14-szeres ötkarikás aranyérmese úgy döntött, hogy 200 méter gyorson nem áll rajthoz, így „csak" hét számban indul Londonban.

Bob Bowman, a 27 éves sportoló edzője elmondta, azért döntöttek így, mert tanítványának ez által több energiája marad felkészülni a váltóversenyekre.

Phelps négy évvel ezelőtt Pekingben nyolc számban szerepelt, és sporthistóriai rekordot felállítva mindegyikben diadalmaskodott. Háromnak – a két vegyesnek és a 200 m pillangónak – a döntőjében éppen mögötte szerzett ezüstérmeket Cseh László. A magyar úszó ugyanebben a három számban indul Londonban is.

A 27 éves, 14-szeres olimpiai bajnok sportoló úgy tudott a világ idei legjobbjával, 51.14 mp-cel győzni Omahában, hogy az első 50-en kifejezetten lassan tempózott s csak hatodiknak fordult.

„Azt hiszem, összességében rendben van a dolog, bár az első hossz és a benyúlás is szörnyű volt – mondta önkritikusan Phelps. – A legfontosabb számomra az volt ezen a héten, hogy megmutassam, megint magas szinten tudok teljesíteni egy ilyen sűrű programot.”

Phelps Omahában korábban 400 vegyesen ugyan kikapott a vb-címvédő Ryan Lochtétól, 200 gyorson és 200 vegyesen azonban legyőzte legnagyobb riválisát, e mellett pedig mindkét pillangót az első helyen fejezte be. Londonban a 200 gyorson kívül ezekben az egyéni számokban lesz majd ott a rajtnál, illetve mindhárom váltóban (4x100 m vegyes, 4x100 m gyors, 4x200 m gyors).

A hétfőn záruló omahai viadal női versenyeinek sztárja a mindössze 17 éves Missy Franklin volt, aki vasárnap 200 háton – világbajnoki címvédőhöz méltóan – magabiztosan nyert. Franklin négy egyéni számban (100 és 200 m gyors, 100 és 200 m hát) szerzett jogot az olimpiai indulásra, és mindhárom váltónak is a tagja lesz.

Bolt (balra) 100 m után 200 m-en is kikapott Blake-től (jobbról a második)
Bolt (balra) 100 m után 200 m-en is kikapott Blake-től (jobbról a második)

ATLÉTIKA – JAMAICA

A tavalyi világbajnokságon 100 méteren Bolt kizárása után győztes Blake 19.80 másodperces idővel nyert, három századdal megelőzve olimpiai címvédő honfitársát.

A 22 éves sprinter 200-as sikere talán még a két nappal ezelőtti győzelménél is nagyobb meglepetés, mivel Bolt elsősorban 200-asnak tartja magát, és a félkörös távon 2007 óta nem győzte le senki.

„Nem jó kikapni, de amíg az edzőm nem aggódik, én sem teszem, márpedig ő egyáltalán nem idegeskedik a vereségek miatt” – mondta a verseny után Usian Bolt, aki kisebb térdsérüléssel bajlódik.

A nők hasonló távján a 100 méter olimpiai bajnoki címvédője, Shelly-Ann Fraser nyert 22.10 másodperces eredménnyel. Mögötte Sheron Simpson lett a második 22.37-tel, míg a harmadik helyen a szám 2004-es és 2008-as olimpiai bajnoka, Veronica Campbell-Brown végzett 22.42-vel.

ATLÉTIKA – EGYESÜLT ÁLLAMOK

Szinte példa nélküli versenyt hozott a női távolugrók döntője a Euguene-ben rendezett amerikai atlétikai olimpiai válogatón, amelyen hét méter feletti eredmény kellett a dobogóhoz, egyben a londoni csapatba kerüléshez.

A számot a legutóbbi két-két szabadtéri (2009, 2011), illetve fedettpályás világbajnokság (2010, 2012) győztese, Brittney Reese nyerte utolsóra ugrott 7.15 méteres eredményével. A 25 éves sportoló sikere és eredménye nem meglepő, az viszont már annál inkább, hogy a második helyen végzett Chelsea Hayes 7.10, a harmadik Janay DeLoach pedig 7.08 méterrel zárt, így Whitney Gibson 6.97 méteres ugrása ellenére sem lehet majd ott a játékokon.

A zárónapon rendezték a férfi 200 méter döntőjét, amelyet Wallace Spearmon nagyon simán nyert meg 19.82 mp-es idővel. A megengedettnél nagyobb, 2.3 m/mp-es hátszélben rendezett futamban a második helyen Maurice Mitchell (20.14 mp), a harmadikon pedig Isiah Young (20.16 mp) zárt.

Férfi 400 m gáton Michael Tinsley (48.33 mp) mögött másodikként ért célba Angelo Taylor, a szám kétszeres olimpiai bajnoka (2000, 2008), aki így szintén indulhat a londoni játékokon. A harmadik olimpiai hely a kétszeres világbajnok (2007, 2009), pekingi második Kerron Clementé lett.

A viadal ezzel lezárult, hétfőn azonban mégsem lesz üres a rekortán, mivel a női 100 méteren egy hete holtversenyben harmadik Alyson Felix és – edzéstársa – Jeneba Tarmoh ekkor csap össze egymással, hogy eldöntse, melyikük vehet részt a klasszikus számban az olimpián. A két sprinternek három lehetőséget kínált fel a nemzeti szövetség, ezek közül ők a sorsolást elvetették, és visszalépni sem volt hajlandó egyikük sem, így újabb futás következik.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik