London 2012: biztonságos és jól szervezett olimpiát vár Rogge

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2012.07.09. 06:53
Címkék
Jacques Rogge, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) elnöke megerősítette: úgy véli, hogy a házigazdák képesek szavatolni a londoni olimpia biztonságos lebonyolítását.

„Szoros kapcsolatban állunk a szervezőkkel, maximálisan bízom benne, hogy biztonságos olimpiát rendeznek” – fogalmazott a belga sportvezető Silverstone-ban, a vasárnapi Formula-1-es futam helyszínén a helyi sajtó érdeklődésére.

Rogge hozzátette: jónak ígérkezik az olimpia, már csak azért is, mert "a szervezők minden határidőt betartottak és nagy kreativitásról tettek tanúbizonyságot".

„Olyan országba érkezünk, amely feltalálta a modern sportot, beírta azt a történelmébe és a nevelés részévé tette, egy olyan országba, amely imádja és ismeri a sportot, amit majd bizonyítani fog a játékok lebonyolításával” – mondta még Rogge.

A NOB-elnököt a Formula-1 esetleges olimpiai jövőjéről is kérdezték. Erre úgy reagált: a játékok lényege, hogy az ember és nem a felszerelés vagy az eszköz határozza meg az eredményességet.

Legfrissebb hírek

NB II: Budapest Honvéd FC–Karcagi SC

Labdarúgó NB II
6 perce

Magabiztosabban haladt, megdöntötte egyéni csúcsát a Spartathlonon

Csupasport
20 perce

Önéletrajzi könyv jelent meg Polgár Zsuzsáról

Egyéb egyéni
38 perce

Rasovszky Kristóf bekerült az EA sportolói bizottságába

Úszás
39 perce

Paraatlétikai vb: Bessenyey és Ekler is negyedik

Atlétika
56 perce

Távozott a nemzetközi Sportdöntőbíróság elnöke

Egyéb egyéni
1 órája

Hosszabbított a súlyos sérüléséből felépülő középpályásával a Barcelona

Spanyol labdarúgás
1 órája

Az MTK új sportparkjában járt Orbán Viktor

Egyéb egyéni
1 órája
Ezek is érdekelhetik