London 2012: olimpiai futás 100 nappal a rajt előtt Budapesten

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2012.04.17. 07:10
Címkék
A budapesti Brit Nagykövetség szerdán 11 órától a londoni olimpiát népszerűsítő 100 méteres futást rendez a budapesti Marczibányi Sportcentrumban.

A külképviselettől az MTI-hez eljuttatott közlemény szerint a budapestivel együtt száz Brit Nagykövetség rendez – száz nappal az ötkarikás játékok nyitánya előtt – hasonló figyelemfelhívó versenyt világszerte.

Az eseményen Jonathan Knott brit nagykövet együtt fut a II. Rákóczi Ferenc Gimnázium diákjaival. A rendezvényen többek között részt vesz Molnár Zoltán, a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) főtitkára, Kasza Róbert öttusázó, Pásztory Dóra kétszeres paralimpiai bajnok úszó és Snow Andrea hivatalos olimpiai fáklyafutó.

A futást Szekeres Pál sportért felelős helyettes államtitkár indítja el.

„Ebből az alkalomból a nagykövetség és a sportcentrum közös száznapos programsorozatot indít The Road to London 2012 címmel – áll a közleményben. – A program keretében a Marczibányi Sportcentrumban sportolók, illetve a British Councillal szervezett nyári táborok résztvevői közösen tesznek meg összesen 4300 kilométert Budapesttől Londonig, az olimpiai játékoknak otthont adó európai városok érintésével."

A száz nap során tematikus napok keretein belül mutatják be az olimpiai játékok európai történetét, valamint az ötkarikás eseményeknek otthont adó városokat, különös tekintettel Londonra, a brit kultúrára és sporttörténetre.

Legfrissebb hírek

Barcelonában Gavi miatt aggódnak – akár hat hetet is kihagyhat

Spanyol labdarúgás
4 perce

De ezt már megnyerte: Szoboszlai Dominiké augusztus legszebb gólja a Premier League-ben!

Légiósok
13 perce

Horribilis összegért árulnak VIP-belépőket az atlétikai vb-re

Atlétika
34 perce

Schäfer András hétvégén sem játszhat az Union Berlinben

Német labdarúgás
43 perce

Donnarumma: Guardiolánál játszani a legjobb, ami egy futballistával történhet

Angol labdarúgás
51 perce

Szélig Viktor már nagyon várja a Fradi elleni derbiket

Jégkorong
54 perce

Szoboszlaira is lehetett szavazni, de Grealish lett augusztus legjobbja a Premier League-ben

Angol labdarúgás
1 órája

Tizenegy magyar versenyző szerepel a thaiföldi szumó-vb-n

Egyéb egyéni
1 órája
Ezek is érdekelhetik