Asztalitenisz, olimpiai selejtező: Pattantyús már csak az utolsó kvótában bízhat

Vágólapra másolva!
2012.04.15. 16:15
Címkék
Pattantyús Ádám kikapott a legjobb négy között, így már csak az utolsó elérhető kvóta megszerzésében reménykedhet az asztaliteniszezők európai olimpiai selejtezőjén, Luxembourgban.

Vasárnap mindkét nemnél egy 16 fős kieséses táblán zajlanak a küzdelmek, s további hárman – a két ág győztese, illetve a bronzmeccs nyertese – jutnak ötkarikás indulási joghoz.

Pattantyús pénteken és szombaton is bekerült csoportja fináléjába, az utolsó meccsen azonban mindkétszer vereséget szenvedett. A záró napon az ukrán Jaroszlav Zmudenko legyőzése után a szerbiai Pete Zsoltnál is jobbnak bizonyult, majd következett az az orosz Kirill Szkacskov, akit szombaton 4–2-re legyőzött. A mostani azonban egy teljesen másik mérkőzés volt, a világranglistán 133. magyar játékos nem bírt jóval esélyesebb riválisával, aki a 45. a rangsorban. A győzelmet, így a londoni kvótát is Szkacskov szerezte meg, Pattantyúsnak pedig marad az utolsó szalmaszál, a bronzmeccs, amelyen a svéd Jens Lundqvist (43.) és a török Bora Vang (117.) párharcának vesztese lesz az ellenfele 17:30 órától.

A luxembourgi viadalon a férfiaknál és a nőknél is összesen 11-11 indulási jog talált-talál gazdára a nyári játékokra. Magyar részről eddig – nagy és kellemes meglepetésre – Zwickl Dániel csatlakozott a már korábban kvótát szerző Tóth Krisztinához és Póta Georginához.

 

ASZTALITENISZ OLIMPIAI SELEJTEZŐ
A LEGJOBB KETTŐ KÖZÉ JUTÁSÉRT
Kirill Szkacskov (orosz)–Pattantyús Ádám 4–0 – Szkacskov kvótát szerzett

 

 

Legfrissebb hírek

„Amikor a dánok jöttek vissza a középkezdéshez, Camilla Andersen hozta a labdát, és mosolygott”

Kézilabda
1 perce

Tóth Amarissa a negyeddöntőben búcsúzott a ljubljanai tenisztornától

Tenisz
8 perce

Barcelonában Gavi miatt aggódnak – akár hat hetet is kihagyhat

Spanyol labdarúgás
13 perce

De ezt már megnyerte: Szoboszlai Dominiké augusztus legszebb gólja a Premier League-ben!

Légiósok
23 perce

Horribilis összegért árulnak VIP-belépőket az atlétikai vb-re

Atlétika
43 perce

Schäfer András hétvégén sem játszhat az Union Berlinben

Német labdarúgás
52 perce

Donnarumma: Guardiolánál játszani a legjobb, ami egy futballistával történhet

Angol labdarúgás
1 órája

Szélig Viktor már nagyon várja a Fradi elleni derbiket

Jégkorong
1 órája
Ezek is érdekelhetik