London 2012: megduplázták a biztonsági intézkedésekre fordított összeget

Vágólapra másolva!
2011.12.05. 15:24
Címkék
Megduplázódnak a jövő évi londoni olimpia biztosításának költségei ahhoz képest, amellyel a szervezők előzetesen számoltak.

Hugh Robertson, az Egyesült Királyság sportért és olimpiáért felelős minisztere hétfőn bejelentette, hogy további 271 millió fontot (körülbelül 95 milliárd forintot) különítenek el erre a célra. Az eredeti büdzsében 280 millió szerepelt a biztonsági célok fedezésére, így immár félmilliárd font fölé emelkedett ez az összeg.

A játékok alatt szolgálatot teljesítő katonák számát már megemelték 25 százalékkal, a belügy- és a védelmi minisztérium ugyanis 7500 fős katonai személyzettel számol, s ez éppen 1500-zal több, mint amennyit előzetesen szükségesnek tartottak. A jelenlegi helyzet alapján a korábban megállapított 10 ezer helyett – az alvállalkozók munkatársaival együtt – összesen 23 700 ember felel majd az olimpia biztonságáért.

Legfrissebb hírek

Harminchét ország 170 sportolóját várják Szombathelyen a tornavilágkupára

Torna
2 perce

Ökölvívás: Akilov Pilip már biztosan érmes a vb-n!

Ökölvívás
3 perce

Elindult a Héraklész utánpótlás-nevelési program applikációja

Egyéb egyéni
18 perce

Ifj. Foltán László marad a kenuválogatott szövetségi kapitánya

Kajak-kenu
20 perce

Nigériai támadót igazolt a Kazincbarcika – hivatalos

Labdarúgó NB I
24 perce

Nagy a baj? Kihagyja a manchesteri derbit a City kulcsembere

Angol labdarúgás
33 perce

Golfkurzust indít a győri Széchenyi István Egyetem

Egyéb egyéni
51 perce

La Liga: hatezres stadionban fogadja a Barcelona a Valenciát

Spanyol labdarúgás
57 perce
Ezek is érdekelhetik