London 2012: megduplázódhat a biztosításra szánt óriási összeg

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2011.12.01. 20:30
Akár megduplázódhatnak a jövő évi londoni olimpia biztosításának költségei ahhoz képest, amivel a szervezők előzetesen számoltak.

A Financial Times című napilap – amely az információ forrását nem jelölte meg – csütörtökön azt írta, az erre a területre szánt kiadások a legfrissebb számítások szerint legalább 275 millió fonttal (kb. 97 milliárd forinttal) növekedhetnek.

A játékok alatt szolgálatot teljesítő katonák számát már megemelték 25 százalékkal, a belügy- és a védelmi minisztérium ugyanis 7500 fős katonai személyzettel számol, s ez éppen 1500-zal több, mint amennyit előzetesen szükségesnek tartottak.

A jelenlegi helyzet alapján a korábban megállapított 10 ezer helyett – az alvállalkozók munkatársaival együtt – összesen 23 700 ember felel majd az olimpia biztonságáért. A Financial Times azt írta, a hivatalos minisztériumi állásfoglalás jövő keddre várható a témával kapcsolatban.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik