London 2012: az AIBA nem talált bizonyítékot az aranyos korrupcióra

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2011.12.13. 11:05
Címkék
A Nemzetközi Amatőr Ökölvívó-szövetség (AIBA) belső vizsgálata szerint teljesen megalapozatlan a BBC egyik szeptemberi riportjának ama állítása, hogy két londoni ötkarikás aranyérem garantálásáért cserébe nyújtott támogatást egy azeri befektető a sportszervezetnek.

A televíziós csatorna néhány nappal az Azerbajdzsán fővárosában rendezett idei olimpiai kvalifikációs világbajnokság előtt adta le a leleplezőnek szánt riportját, amelyből kiderült, hogy egy személy kilencmillió dollárral megtámogatta az AIBA égisze alatt futó félprofi World Series Boxing ligát – cserébe az azeri ötkarikás sikerekért.

Vu Csing-kuo, az AIBA elnöke már a riport megjelenése után abszurdnak, valótlannak és nevetségesnek nevezte az állítást, de megígérte, hogy vizsgálatot indít. Az erre a célra felállított bizottság hétfőn zárta le a munkát, megállapítván, hogy „alap nélküli és mindenféle bizonyítékot nélkülöző" vádak hangzottak el a BBC anyagában.

A BBC az AIBA mostani megállapításaira reagálva jelezte, hogy továbbra is fenntartja a tényfeltáró riportjában elhangzottakat, s együttműködik a Nemzetközi Olimpiai Bizottsággal az ügy további vizsgálatában.

Legfrissebb hírek

Gyenesei Leila: Óriási versenyt nyertünk meg az öttusa-vb rendezési jogáért

Egyéb egyéni
3 perce

Harminchét ország 170 sportolóját várják Szombathelyen a tornavilágkupára

Torna
6 perce

Ökölvívás: Akilov Pilip már biztosan érmes a vb-n!

Ökölvívás
7 perce

Elindult a Héraklész utánpótlás-nevelési program applikációja

Egyéb egyéni
22 perce

Ifj. Foltán László marad a kenuválogatott szövetségi kapitánya

Kajak-kenu
24 perce

Nigériai támadót igazolt a Kazincbarcika – hivatalos

Labdarúgó NB I
28 perce

Nagy a baj? Kihagyja a manchesteri derbit a City kulcsembere

Angol labdarúgás
37 perce

Golfkurzust indít a győri Széchenyi István Egyetem

Egyéb egyéni
55 perce
Ezek is érdekelhetik