Tenisz: Hingis, Federer vegyes páros az olimpiai horizonton?

Vágólapra másolva!
2011.07.14. 15:34
Martina Hingis, a svájciak korábbi világelső teniszezője egy teniszportál faggatózására sejteni engedte: a jövő évi londoni olimpián honfitársával, Roger Federerrel vegyes párost alkothatnak.

A thedailyforehand.com portál arról számol be, hogy Hingis – aki a napokban egy washingtoni bemutatón ragadott ütőt – a kezdeti kitérő válaszok után azt mondta: nem maga Federer, hanem valaki a környezetéből tette fel neki a kérdést, lenne-e kedve részt venni egy ilyen párosban a 2012-es londoni játékokon.

„Igen, feltették a kérdést, de nem tudom, kicsit bizonytalan vagyok... – mondta az élvonalbeli tenisztől már kétszer visszavonuló Hingis. – Egy ilyen vállalás nagy energiákat kíván. Most teljesen rendben vagyok, de London még olyan messze van... S persze nem ártana előtte jó néhány páros, vegyes páros meccset játszani. De végül is, ki tudja?"

A portál riportere úgy észlelte, hogy a kérdés szóba kerülésekor Hingis rá nem jellemzően izgatott lett – a thedailyforehand szerint ez egyértelmű jele annak, hogy a 30 éves teniszező komolyan veszi Federerék tapogatózását.

Hingis öt, Federer 16 Grand Slam-versenyt nyert meg pályafutása során, párosuk érdekes színfoltja lenne a londoni játékoknak.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik