Novothny Soma (balra) az ünneplés során harapással is tesztelte, hogy valódi aranyérmet vehettek át (Fotók: VfL Bochum)

 

– Hogy telt a vasárnap este?
– A vírushelyzet miatt sajnos a Bochum-szurkolók a stadionon kívül maradtak, pedig több ezren gyűltek össze, hogy megünnepeljék a feljutást – felelte Novothny Soma, a Bochum 26 esztendős támadója, aki 14 bajnokin lépett pályára a csapata bajnoki címével és feljutásával végződő idényben. – A lefújás után sem találkozhattunk velük, emiatt nem volt teljes a fieszta, de egymás között azért megünnepeltük a bajnoki címet. Az utolsó öt percben a tribünön ülő játékosok már kántálták a „Campeone! Campeone!” rigmust, a lefújás után pedig kezdődött a buli. Tudtuk, hogy ha az utolsó fordulóban legyőzzük a Sandhausent, nem kell a vetélytársakra figyelni, mert aranyérmesként jutunk fel. Végül három egyre nyertünk, így minden tökéletesen alakult.

– Meddig tartott az ünneplés?
– Miután visszatértünk a hotelbe, a kemény mag nagyjából hajnali ötig mulatozott, én kettő-három óra körül már nyugovóra tértem, mert kora reggel indultam Magyarországra.

– Minek köszönhetik, hogy az élen végeztek?
– Elsősorban annak, hogy jó képességű és rutinos játékosok alkotják a keretet, azok sem duzzogtak és sértődtek meg, akik többnyire a kispadon kaptak helyet. Mindenki arra koncentrált, hogy a lehető leghatékonyabban segítse a csapatot. A vezetőedző minden játékost tűzben tartott, és – el kell ismerni – néhány meccsen a szerencse is mellénk állt. Más kérdés, hogy szerencse nélkül nemigen lehet bajnokságot nyerni. Ráadásul ebben a ligában rendkívül kiegyenlítettek az erőviszonyok, a csapatok többsége már járt a német élvonalban, és a tizennyolc együttesből tizenkettő azért vág neki az idénynek, hogy feljusson. Itt nem üres szólam, hogy bármelyik csapat legyőzheti a másikat, ezt mi is a saját bőrünkön tapasztaltuk meg, amikor a papíron gyengébb ellenfelekkel szemben hullajtottunk el pontokat. Nem számíthattunk arra, hogy a másik együttes majd kikaparja nekünk a gesztenyét, úgyhogy aki ebben a versenyben harmincnégy forduló után az élen végez, megérdemli az aranyérmet és az osztályváltást.

– Milyen visszajelzéseket kapott a teljesítményéről? Tizennégy bajnokin kétszázkilencvenhét perc jutott önnek, ennyi idő alatt két gólt szerzett.
– A szakmai stábtól csak pozitívumokat hallottam. Amikor a télen felvetődött a lehetősége, hogy a több játékperc miatt esetleg Diósgyőrbe szerződjek, azonnal jelezték, hogy nem akarnak elengedni, számítanak rám. Természetesen kicsit fényesebb lenne az aranyérem, ha több lehetőséget kapok, de egyfelől erős vetélytársaim voltak, másfelől ez mégiscsak az első évem volt Németországban, ráadásul a bajnokcsapatban szerepeltem. Ha valaki az idény előtt azt mondja, hogy tizennégy bajnokin jutok szóhoz és aranyérmet szerzek, gondolkodás nélkül aláírtam volna. A feladat persze adva van, a jövőben szeretnék többet játszani és továbbra is harcolni a helyemért.

– A szerződése jövő nyárig érvényes. Ezek szerint marad Bochumban?
– Így tervezem, és a vezetőségtől sem kaptam más információt. Még korai arról beszélni, mekkora mozgás lesz a játékoskeretben, elvégre csak vasárnap jutottunk fel, de úgy hallottuk, hogy a csapat gerince együtt marad. Majd meglátjuk, mindenesetre úgy készülök, hogy az egy hónapos pihenőt követően június huszonnyolcadikán Bochumban kezdem a felkészülést.

 

– Mire lehet képes a csapat a Bundesligában?
– Az elsődleges cél, hogy elkerüljük a kiesést, ennél messzebbre csak akkor érdemes tekinteni, ha már látjuk, hogyan formálódik a keret. A meccsek többségén biztosan nem mi számítunk majd esélyesnek, ezzel együtt egy álom vált valóra azzal, hogy a német élvonalban szerepelhetünk.

– Amikor két évvel ezelőtt Dél-Koreába szerződött, gondolta volna, hogy Ázsiából vezethet út a Bundesligába?
– Ha akkor valaki azt mondja, hogy hamarosan a német másodosztályba szerződöm, és bajnokcsapat tagjaként jutok fel a Bundesligába, biztosan furcsán néztem volna rá. Nem bántam meg az akkori döntésemet. A Puszan vezetői hosszú távú tervet vázoltak fel, amelyben el tudtam képzelni magam, és ott is feljutottunk az élvonalba. Utána visszatértem Újpestre, a Bochum játékosmegfigyelői pedig nemcsak a száraz tényeket és a csapatneveket nézték, hanem azt is, milyen játékot nyújtok a pályán, milyen a hozzáállásom. Még az Instagram-fiókomat is lecsekkolták, minden apró részletre kiterjedt a figyelmük.

– Melyik édesebb siker: a Magyar Kupa-győzelem 2018-ban az Újpesttel vagy az aranyérem a német másodosztályban?
– Mivel kevés magyar futballista nyert aranyérmet Németországban, ezért ezt választanám. Ezzel együtt ha a Magyar Kupa-győzelem estéjén kérdeztek volna arról, hogy elcserélném-e a trófeát a Bundesliga kettes aranyéremre, vélhetően nemmel felelek. Abban a pillanatban azt a kupát tartottam a legértékesebbnek. Ami viszont sorsszerű, hogy mindkét aranyérmet május huszonharmadikán nyertem meg, úgyhogy ez a nap biztosan piros betűs ünnep lesz a családunkban.