NS-infó: Sallai Rolandot az isztambuli földrengés miatt elővigyázatosságból elköltöztették

Vágólapra másolva!
2025.04.23. 16:59
null
6.2-es erősségű földrengés rázta meg Isztambult (Fotó: Getty Images)
Törökországot 6.2-es erősségű földrengés rázta meg szerdán. A Nemzeti Sport információi szerint a természeti katasztrófa a magyar válogatott Sallai Rolandot is érintette, a Galatasaraynál légióskodó támadónak szállodába kellett költöznie.

A Hürriyet beszámolói szerint szerda hajnalban 6.2-es erősségű földrengés rázta meg Isztambult, a török Kandilli Obszervatórium mérései szerint ezt egy 3.9-es és egy 4-es erősségű lökés is megelőzte. Abdulkadir Uraloglu közlekedési és infrastrukturális miniszter jelentése szerint az utak, repülőterek, vonatok és aluljárók előzetes vizsgálata nem mutatott károkra vagy kedvezőtlen körülményekre utaló jeleket.

A földrengés következtében eddig 150-en sérültek meg, halálesetről egyelőre nem tudni. A hatóságok arra kérik az embereket, hogy ne menjenek sérültnek tűnő épületekbe, ne autózzanak a városban, illetve mértékkel telefonáljanak. A Nemzeti Sport forrásai úgy tudják, az isztambuli Galatasarayban légióskodó Sallai Roland jól van, de elővigyázatosságból átköltöztették egy szállodába.

Légiósok
2025.04.22. 21:27

Sallai Roland nagy gólokat lőtt a Török Kupa elődöntőjében – videók

Novothny Soma mesterhármast ért el; Kleinheisler László súlyos sérülést szenvedett.

 

Legfrissebb hírek

Kosárlabda: Juhász Dorka tizenhárom ponttal kezdte a török bajnokságot

Kosárlabda
50 perce

Sallai vitás helyzetek középpontjába került az isztambuli derbin

Légiósok
3 órája

Dupla Tízes: Sallaiék nyerték a BL-csatát – van baj a Liverpoolnál?   

Bajnokok Ligája
2025.10.01. 19:33

Arne Slot a tizenegyesről: Szoboszlai Dominik nem hibázott

Bajnokok Ligája
2025.10.01. 07:41

Három magyar is a pályán volt, a Liverpool kikapott a Galatától a BL-alapszakaszban

Bajnokok Ligája
2025.09.30. 23:01

A magyar parlamenti válogatott legyőzte a törököt

Magyar válogatott
2025.09.30. 17:40

Nagy BL-meccs Isztambulban, három magyar lehet a pályán!

Bajnokok Ligája
2025.09.30. 10:17

Videó: a Galatasaray-szurkolók tűzijátékkal zavarták meg Szoboszlaiékat az esti BL-meccs előtt

Bajnokok Ligája
2025.09.30. 10:11
Ezek is érdekelhetik