Görögországban nem értik, miért volt ekkora felhajtás Ádám Martin körül – új csatár érkezhet

Vágólapra másolva!
2024.09.23. 12:24
Ádám Martin teljesítményével eddig nagyon nincsenek kibékülve Görögországban (Fotó: Aszterasz Tripolisz)
Ádám Martin a nyáron nagy reményekkel érkezett a görög élvonalbeli-labdarúgó bajnokságban szereplő Aszterasz Tripoliszhoz, amelynél azonban az eddigi öt bajnokin nem tudott gólt szerezni és a csapata az öt meccsen csak öt pontot szerzett. A gyenge mutatóval most a görög sajtó is foglalkozik. A Sportime kritikus cikkben megjegyzi, csalódás a magyar válogatott csatár teljesítménye, és a csapat egy hete kinevezett új vezetőedzője, a francia Claude Makélélé úgy döntött, új támadó után néz. A játékos menedzsere, Papp Gábor a Nemzeti Sport megkeresésére reagált a kritikákra.

 

Mint ismert, Ádám Martin idén júliusban szerződött a görög élvonalban szereplő Aszterasz Tripoliszhoz a dél-koreai Ulszan HD-tól. A magyar válogatott támadó érkezéséhez nagy reményeket fűztek új csapatánál, ám eddig nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, hiszen tétmeccsen eddig még nem ért el sem gólt, sem gólpasszt. A Sportime weboldala úgy fogalmazott: az Aszterasz amúgy is nehezen tudná betölteni a Juan Miritello távozásával keletkezett űrt, a pótlására kiszemelt utód, Ádám Martin viszont eddig teljes csalódást okoz.

„Senki nem értette, miért volt ekkora a felhajtás Ádám Martin körül. A játékos még Dél-Koreában sem hozott nagy változást, mégis úgy tekintettek rá, mintha ő lenne az abszolút bombaigazolás” – írja a sportime.gr. A szerző azt is kiemeli, hogy Ádám eddigi pályafutása alatt csak egy bajnoki idényben ért el két számjegyű gólmennyiséget,  a 2021–2022-es idényben, amikor 31 találattal gólkirály lett a Paksban (tegyük hozzá, ha naptári évet nézünk, Dél-Koreában is volt tíz gólja 2022–2023-ban, csak ott tavaszi-őszi rendszerű a bajnokság, és az első évében idény közben szerződtették).

A 27-szeres magyar válogatott játékos öt meccs után még mindig nem találta meg a góllövő cipőjét a görög bajnokságban (öt meccs, 360 játékperc, nulla gól, egy sárga lap...), ráadásul a legtöbb találkozón teljesen észrevehetetlen a sportoldal szerint. Mint írták, nincsenek gólja és gólpasszai, és sokszor olyan, mintha egyáltalán nem lenne a pályán és nem segíti elő a támadójáték építését. Azt is kiemeli a cikk, hogy Ádám Martint az Aszterasz keretének legjobban fizetett játékosa , noha a görög sportoldal szerint ezt előzetesen semmi nem indokolta. 

A klub a rossz idénykezdet (öt meccsen csak öt pontot szerzett az Aszterasz) miatt szétnéz a játékospiacon, és a hírek szerint már ki is szemelte Jaroslav Niezgodát. A jelenleg szabadon igazolható, legutóbb az Egyesült Államokban szerepelt lengyel támadó már Tripoliszban tartózkodik, szerződtetéséről a csapat múlt héten kinevezett új vezetőedzője, a korábbi világhírű francia védekező középpályás, Claude Makélélé dönt majd. 

„Tény, hogy Ádám Martin az Aszterasszal együtt nem úgy kezdte az idényt, ahogy tervezte. Azt kell látni, hogy öt meccsen csak egy gólhelyzete volt Martinnak, amit nem tudott értékesíteni, de az hogy nem kerül helyzetbe sem, legalább ugyanannyira a csapat támadójátékának a kritikája is. Sajnos ebben az idényben nem azt a futballt játszotta a csapat, amit az előző idény felvételein láttunk. Akkor sok felívelt labdával, beadással találták meg a társak a támadókat, de idén ezek elmaradtak idáig. Mindenesetre az új edzővel, Makélélével kapcsolatban pozitívak az első benyomások. Martin jóval frissebbnek érzi a csapatot, mióta az új stáb vezényli az edzéseket. Bízunk benne, hogy ennek hamarosan meg is lesz az eredménye, mind a csapatra, mind Martin teljesítményére nézve” – nyilatkozta a Nemzeti Sportnak a csatár menedzsere, Papp Gábor, aki szerint a következő néhány meccsen a magyar csatár még meg fogja kapni a lehetőséget a bizonyításra az új szakmai stábtól. Makélélé első meccsén a Pantelikosz elleni 1–1 alkalmával is Ádám Martin kezdett. 
ÁDÁM MARTIN SEM ÍGY TERVEZTE – MENEDZSERE REAGÁLT A KRITIKÁKRA

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik