Thomas Doll szerint nagyon sok mindenben megváltozott a Fradi az ő ideje óta

K. Zs.K. Zs.
Vágólapra másolva!
2024.09.24. 15:02
Thomas Doll a Sport Bild Award idén augusztusi díjátadóján (Fotó: Getty Images)
Az Ukrajna elleni orosz agresszió miatt a Dinamo Kijev a hamburgi Volksparkstadionban játssza le hazai mérkőzéseit a labdarúgó Európa-ligában. A német kikötővárosba látogat két olyan csapat, amelynek a helyi HSV korábbi játékosa és edzője, Thomas Doll alkalmazottja volt: a Lazio és a Ferencváros. Az ukrán és az olasz csapat ezen a héten vív meg egymással, ez alkalomból jelent meg interjú Doll-lal a HSV hivatalos honlapján kedden.

A hamburgi időkön túl a Lazióról és a Ferencvárosról kérdezték Thomas Dollt, aki jelenleg nem edzősködik – az indonéz Persija Jakartánál lejárt a szerződése, nyáron több mint két és fél év után távozott.

„Jelenleg élvezem a családi életet, a feleségemmel Budapesten lakom. Ott van az otthonom. A legkisebb lányom most kezdte az óvodát, nyugalom vesz körül – adott helyzetképet Thomas Doll. Persze rengeteg Bundesliga-meccset nézek a tévében, Bajnokok Ligáját, válogatott mérkőzéseket, készen kell állnom, ha új fejezet kezdődne a karrieremben.”

Doll a Laziónak futballistája (1991–1994), a Ferencvárosnak edzője (2013–2018) volt – a zöld-fehérekkel egyszer bajnok lett, háromszor a Magyar Kupa győztese. Szerinte mindkét klub ambiciózus szereplője az európai futballporondnak, ami biztosíték arra, hogy a hamburgi közönség jó meccseket lát majd az érkezésükkor. 

A Fradiról szólván Doll így fogalmazott:

„A hajdani játékosaim közül egyedül Dibusz Dénes maradt, ő a csapatkapitány, egyben a válogatott második számú kapusa Gulácsi mögött. A klub rengeteget változott az én időmhöz képest. Akkoriban szinte lehetetlen volt válogatott labdarúgókat szerződtetni, manapság Ukrajnától Boszniáig jönnek a válogatottak. A hazai bajnokságban úgy is voltak sikereink, felépítettünk labdarúgókat, de a nemzetközi porondon nem volt jelentős szerepünk.”

Meglátása szerint az utóbbi években az FTC rengeteget fejlődött, jó futballistákat vesz, képes őket jól eladni is – példaként az Union Berlinhez kerülő Aissa Laidounit említette –, a nemzetközi futballpiaci vérkeringésben való intenzív részvétel a klub stratégiájának részévé vált. 

„A szurkolók örülnek az európai szereplésnek, alighanem Hamburgba is sokan elutaznak majd, fantasztikus hangulatra van kilátás a Volksparkstadionban. Ugyanez elmondható a Lazio drukkereire is, emlékezhetünk rájuk a Dortmund és a Bayern elleni közelmúltbeli meccsekről.”

A Lazio szerda este, a Ferencváros november 7-én lesz a Dinamo vendége Hamburgban.

 

Legfrissebb hírek

Bomba meglepetés az Üllői úton: a Zalaegerszeg legyőzte a Ferencvárost!

Labdarúgó NB I
2 órája

Robbie Keane: Fontos a frissesség

Labdarúgó NB I
10 órája

Magabiztosan győzött a Podravka otthonában a Ferencváros

Kézilabda
Tegnap, 17:30

Hornyák Zsolt 100. NB I-es győzelmére készül; nyolc éve nem látott rajtján javítana az El-ben remeklő FTC

Labdarúgó NB I
Tegnap, 9:51

Az FTC lassan a régió éllovasa lesz – Szöllősi György jegyzete

Európa-liga
2025.10.24. 23:40

A Salzburg legyőzése után 93 százalék az esély a Ferencváros El-továbbjutására

Európa-liga
2025.10.24. 14:12

„Szomorú, hogy ilyen megtörténhet, de ez csak feltüzelte a csapatot” – Ötvös Bence az FTC-szurkolókról

Európa-liga
2025.10.24. 14:08

„Jobb lett volna átengedni azt a vonatot!” – Orbán Viktor is reagált az FTC győzelmére

Európa-liga
2025.10.24. 12:04
Ezek is érdekelhetik