Dárdai Márton hosszabbított a Herthával – hivatalos

T. Z.T. Z.
Vágólapra másolva!
2024.09.20. 19:33
Dárdai Mártonnal továbbra is számolnak Berlinben (Fotó: Hertha BSC)
Dárdai Márton 2028-ig meghosszabbította szerződését a német másodosztályú labdarúgó-bajnokságban (2. Bundesliga) szereplő Hertha BSC-vel – közölte a klub pénteken a hivatalos felületein.

A berlini klub pénteken a hivatalos felületein hozta nyilvánosságra a megállapodást, melynek értelmében a középső Dárdai fivér 2028-ig marad a Hertha kötelékében. Mint ismert, Dárdai Márton szerződése eredetileg jövő nyáron járt volna le a fővárosi együttesnél.

Benjamin Weber, a Hertha sportigazgatója a klub hivatalos honlapjának úgy fogalmazott: Dárdai Márton sokat fejlődött a klubban, és mostanra válogatott játékossá érett. Olyannyira, hogy szavai szerint Berlinben is büszkén követték figyelemmel az Európa-bajnokságon nyújtott teljesítményét.

A középső védő pedig ezt mondta a Hertha hivatalos weboldalának: „Otthon érzem magam a Hertha BSC-ben! A szerződés aláírásával az volt a célom, hogy jelzést küldjek és már a bajnokság korai szakaszában tisztánlátást adjak a klubnak. Már most alig várom az előttem álló kihívásokat.”

Dárdai Márton 2012-ben került a Herthához, majd 2020. november 7-én a Bundesliga élvonalában is bemutatkozhatott. A ballábas játékos minden sorozatot egybevéve már 81 meccsen lépett pályára a berlini együttesben, s egy gólt is szerzett. A védő 2024. március 24-én debütált a magyar válogatottban, s azóta nyolcszor lépett pályára címeres mezben, ebből három találkozón a Németországban megrendezett nyári Európa-bajnokságon.

 

 

Legfrissebb hírek

Szűcs Kornél: A válogatotthoz a harmadosztályból is vezet út

Légiósok
2 órája

Király Gábor: Állandó lakos vagyok a labdarúgásban

Magyar válogatott
13 órája

2. Bundesliga: feljutó helyen állnak, mégis menesztették a vezetőedzőt és a sportigazgatót

Német labdarúgás
2025.05.05. 12:06

Bundesliga: Dárdai Bencéék nagy verést kaptak Dortmundban

Német labdarúgás
2025.05.03. 20:26

Thomas Müller: Guardiola óta egyik edző–csapat kapcsolat sem működött igazán

Német labdarúgás
2025.04.30. 16:09

2. Bundesliga: korábbi válogatott játékosnak kell benntartania Németh András csapatát

Német labdarúgás
2025.04.29. 07:49

A dobogós Magdeburg ellen is folytatta jó sorozatát a Hertha

Német labdarúgás
2025.04.25. 18:27

Kompany csípős választ adott a bajnoki címét elfelejtő újságírónak

Német labdarúgás
2025.04.25. 15:20
Ezek is érdekelhetik