A magyar válogatott csatár nem ülhetett fel a csapatbuszra – fegyelmi vétség miatt

P. K.P. K.
Vágólapra másolva!
2024.11.10. 13:44
Eintracht Braunschweig - Preußen Münster
Németh András (balra) eddig kilenc bajnokin szerepelt a Preussen Münsterben, a kölcsönvétele óta ezen a hétvégén hiányzik először a csapatból (Fotó: AFP)
A német Bild beszámolója szerint fegyelmi okok miatt maradt ki a másodosztályú Preussen Münster vasárnapi meccskeretéből a négyszeres magyar válogatott csatár, Németh András.

 

 

A német Bild beszámolója szerint fegyelmi okok miatt maradt ki a másodosztályú Preussen Münster vasárnapi meccskeretéből Németh András, akit éppen a 22. születésnapján büntetett meg Sascha Hildmann vezetőedző azzal, hogy nem utazhatott el társaival a Karlsruhe elleni találkozóra. A Bild cikke szerint Németh András a héten elkésett a Preussen Münster utolsó, mérkőzés előtti edzéséről, ezért nem ülhetett fel a csapat buszára, amely így nélküle indult el szombaton Karlsruhébe.

A lap szerint a csatár direkt a meccs utánra időzítette születésnapja megünneplését, ami miatt édesanyja és nővére is Németországba utazik, hiszen szombaton lett 22 esztendős. Így viszont, hogy ki kellett hagynia az összecsapást, valószínűleg kevésbé lesz ünnepi hangulatban. Már csak azért sem lehet jó passzban, mert ezúttal sem kapott meghívót a felnőttválogatottba Marco Rossi szövetségi kapitánytól, így nem játszhat a németek elleni Nemezetek Ligája-mérkőzésen sem – teszi hozzá a Bild, amelynek röviden kommentálta is a helyzetet Németh.

A történtek csak tovább erősítik az ambíciómat, hogy még keményebben, teljes gázzal dolgozzak a csapatért” – fogalmazott a négyszeres magyar válogatott csatár, aki a Hamburg kölcsönjátékosaként szerepel a Preussen Münsterben, ebben az idényben kilenc bajnokin szerepelt eddig, három gólpasszt adott, gólt még nem szerzett. 

 

Legfrissebb hírek

Heti légiósprogram: Gyollai Dániel csapata kupadöntőt játszik

Légiósok
12 órája

Légióskörkép: Szoboszlai-gól, Gazdag-, Kerkez- és Kleinheisler-gólpassz

Légiósok
14 órája

Elmentek otthonról a hazaiak, ez nem a vendéglátók napja volt a Bundesligában

Német labdarúgás
2025.03.01. 18:18

A Premier League legkomplettebb tízese? Szoboszlai Dominik pazar idénye számokban

Légiósok
2025.02.28. 16:05

Varga Kevin nem fordul a FIFA-hoz, de szabadon igazolható lett

Légiósok
2025.02.28. 14:20

Sallai Roland: Elképesztő légkör vár ránk Törökországban

Magyar válogatott
2025.02.28. 07:00

Higgyünk a szemünknek! – Deák Zsigmond jegyzete

Légiósok
2025.02.27. 23:09

José Mourinhót négy meccsre eltiltották a Galata–Fener után történtek miatt

Minden más foci
2025.02.27. 22:13
Ezek is érdekelhetik