Tamás Márk: Bizonyítani akarom, hogy rászolgálok a bizalomra

B. L.B. L.
Vágólapra másolva!
2024.10.24. 10:15
Tamás Márk bevetésre kész a Neftcinél – a magyar hátvéd több játéklehetőségben reménykedik (Fotó: Neftci)
Először fordul elő Tamás Márk pályafutásában, hogy egészséges létére mellőzik, pedig az első három fordulóban meggyőző teljesítményt nyújtott az azeri élvonalbeli Neftciben. Az egyszeres válogatott belső védő rengeteget pluszmunkát végez, és jobb formában érzi magát, mint az idény rajtján.

Nehéz időszakon megy keresztül Tamás Márk. A Neftci 30 éves, egyszeres válogatott középhátvédje a második idényét tölti a kilencszeres azerbajdzsáni bajnoknál, ám az új évad nem úgy alakul eddig számára, ahogyan eltervezte: az első három fordulóban kezdőként futballozott, ám a győzelmek elmaradtak, kikerült a csapatból, az utóbbi hét fordulóban egyetlen percet sem kapott. 

Pedig a Premjer Liga előző kiírásban bizonyította rátermettségét: a Cube adatelemző program rávilágít, hogy védekezésének intenzitása, szerelései száma és hatékonysága, előrejátéka, labdavezetéseinek hossza és lövésminősége alapján átlag feletti teljesítményt nyújtott bal oldali belső védőként, továbbá a mutatói is jók, párharcait 65.3 százalékban nyerte meg, szereléseinek 58.3 százaléka volt sikeres, kilencven percre vetítve 5.52-szer szerzett labdát, passzai 87.9 százaléka volt pontos. 

Az új idényben ennél is jobb számokat hozott, 31 százalékkal többször szerzett labdát, párharcait tekintve pedig tíz százalékpontos javulást ért el. A korábbi alapembert megkerestük azt tudakolva, hogyan látja a helyzetét, mert mintegy 2500 kilométer távolságból nehezen érthető, mi magyarázza a jegelését.

„Nekem sincs rá válaszom, nem indokolták meg – mondta lapunknak Tamás Márk. Rossz volt nézni az utóbbi időszak vesszőfutását, tehetetlenséget éreztem, mivel nem tudtam segíteni a srácoknak, pedig az volt az érzésem, hogy lendíthettem volna a csapaton. Először fordul velem elő pályafutásom során, hogy egyhuzamban ennyi meccs kimarad úgy, hogy egészséges vagyok. Próbáltam nem emészteni magam a történtek miatt. A családom támogatása rengeteget jelentett, a menedzseremmel sokat beszélgettem, valamint a mental coachom­mal is foglalkoztunk azzal, hogyan vészeljem át a nehezebb időszakot. Ahelyett, hogy csüggedtem volna, a munkába temetkeztem, azon gondolkodtam, mit csinálhatnék jobban a jövőben. Igyekeztem úgy felfogni, hogy abból nem lehet baj, ha minél több időt töltök edzéssel. Délelőttönként bejártam külön munkát végezni, amiben a stábtagok partnerek voltak, többen segítettek – ennek hatására még jobb formába és erőnléti állapotba kerültem. Az a legfontosabb, hogy elkapjuk a fonalat, mert a szereplésünk elég karcsú annak tükrében, hogy az elvárás az első három hely valamelyikének megszerzése.”

Az előző idény 5. helyezettje beragadt a rajtnál, az első kilenc fordulóban nyeretlen maradt, a 9. helyre csúszott vissza a tabellán, ennek következménye edzőváltás lett. A Neftci új trénerének a Fehérvár FC nyári Konferencialiga-ellenfelének mesterét, Samir Abbasovot nevezték ki, aki győzelemmel mutatkozott be a kispadon − jelenleg hetedik a csapat.

„Ez új kezdet a klubban. Mindenki tiszta lappal indul, csak rajtam múlik, beverekedem-e magam a kezdő tizenegybe. Az új edző korábban dolgozott már a Neftcinél, jó eredményeket ért el, bíznak benne. Az edzései parádésak, nyitott a játékosok felé, igyekszik mindenkit megismerni, úgyhogy nagyon bízom benne, a munkája eredményességgel párosul és bizonyítom neki, hogy rászolgálok a bizalmára.”

„Tamás Márk a statisztikái alapján folyamatosan magas szintű, stabil teljesítményt nyújtott az előző évadban, majd a mostani elején is. A közeljövőben egyértelműen az azerinél jobb bajnokságba vagy európai kuparésztvevő csapatba kerülés lehet a célja. A nyáron is volt több konkrét megkeresésünk német, olasz és otthoni kluboktól, tőlünk független okok miatt nem sikerült váltania.”
KOZÁK ATTILA, A JÁTÉKOS MENEDZSERE


 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik