Légiósok: a Girona és a Sparta Rotterdam is vinné Vancsát

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2024.01.15. 19:28
Vancsa Zalán remek teljesítményét a szurkolók is elismerték (Fotó: Imago Images)
A belga másodosztályú Lommel egyszeres magyar válogatott labdarúgójának, Vancsa Zalánnak az édesapja az M1 aktuális csatornának megerősítette, hogy fia iránt a spanyol bajnokságban éllovas Girona és a holland élvonalban szereplő Sparta Rotterdam mellett több más együttes is érdeklődik.

 

„A Gironáról és a Rotterdamról mi már több hónapja értesültünk, de ezek mellett más érdeklődésekről is tudunk, meglátjuk, hogy nyáron mi lesz” – mondta hétfőn az M1-nek Vancsa Miklós, aki hangsúlyozta, fiának jelenleg „feladatai vannak” a Lommelnél, és nagyon motivált azt illetően, hogy a csapatnak sikerüljön feljutnia a belga élvonalba.

„Ami igazán jó hír, az az, hogy a Gironánál a vezetőedző és a sportigazgató is szeretné a csapat soraiban tudni Zalánt, a Rotterdamnál pedig szintén a vezetőedző javasolta, hogy folytassa náluk a pályafutását. Természetesen a spanyol élvonal nagyon nagy dolog lenne, el is játszottunk már a gondolattal, de mindig kikérjük a fiam ügyeit intéző angol ügynökség véleményét is” – mondta a 19 éves futballista édesapja, és hozzátette, abban reménykednek, hogy a nyári átigazolási időszakban több lehetőség között kell majd dönteniük.

„Ha úgy teljesít, ahogy mostanában tette, akkor nem kérdés, hogy szintet fog lépni, legyen ez a spanyol, vagy a holland első osztály, vagy bármelyik másik csapat, amiről hallani lehet” – fogalmazott Vancsa Miklós.

Vancsa Zalán a mostani idényben 17-szer lépett pályára a belga másodosztályban, öt gól és három gólpassz fűződik a nevéhez. A Lommel szombaton – Vancsa góljának is köszönhetően – 2–0-ra nyert idegenben az FC Bruges U23-as csapata ellen. A Lommel 17 forduló után a hetedik helyen áll a tabellán, melyről az első két helyezett az élvonalba kerül, a 3-6. helyezettek pedig rájátszást vívnak a feljutásért.

Legfrissebb hírek

Szoboszlai: Hazudnék, ha azt mondanám, nem gondoltunk a bajnoki címre

Angol labdarúgás
6 órája

Heti légiósprogram: Loic Nego csapata a PSG vendége lesz

Légiósok
2025.04.14. 12:46

Légióskörkép: Torvund és Hegedűs gólt lőtt, Tóth Balázs újra védett

Légiósok
2025.04.14. 11:15

A sors két évet elvett tőle – most az Atlético világbajnokai ellen készül Nikitscher Tamás

Légiósok
2025.04.11. 17:41

Csongvai Áron: Ki akartam lépni a komfortzónámból

Légiósok
2025.04.10. 08:28

Szoboszlai, horgászat, tetoválások – Bolla Bendegúz nemzetközi kupanegyeddöntőre készül

Légiósok
2025.04.09. 15:34

Gazdag Dániel klubot válthat, távozhat a Philadelphia Uniontól – NS-infó

Légiósok
2025.04.09. 15:28

Légióskörkép: Csongvai Áron megszerezte első svéd bajnoki gólját

Légiósok
2025.04.07. 10:31
Ezek is érdekelhetik