Fehérvár: a Leverkusenhez igazolt az U-válogatott támadó

D. S. B.D. S. B.
Vágólapra másolva!
2023.08.15. 11:34
null
Szép Márton Fehérvárról a Bayer Leverkusenhez igazolt (Fotó: fehervarfc.hu)
A labdarúgó NB I-ben szereplő Fehérvár FC a hivatalos honlapján számolt be róla, hogy a német élvonalban (Bundesliga) szereplő Bayer Leverkusen utánpótlásába igazolt a csapat U-válogatott támadója, Szép Márton.

A Sopronban született középcsatár, Szép Márton pályafutását Csornán kezdte, majd Győrbe került, ahonnan az ETO-tól a 2021–2022-es idény előtt igazolt Székesfehérvárra, ahol 23 bajnokin 15-ször volt eredményes. Szép kilencszer lépett pályára a magyar U15-ös válogatottban, melynek csapatkapitánya volt, s kétszer volt eredményes, míg az U16-osok között három meccsen egy gólt szerzett. A fehervarfc.hu közlése szerint Szépet régóta figyelte a Bayer Leverkusen, ám a gyógyszergyáriak most szerződtették is őt.

„Egy új történet kezdődik ma. Az elmúlt három évben voltak hullámvölgyek, csodálatos pillanatok, de sötét mélypontok is. Úgy gondolom, sokat tanultam az elmúlt hat-nyolc hónapban, ami hihetetlenül megterhelő volt mentálisan és fizikailag is. Most eljött a nap, amelyre az elmúlt három évben tudatosan készültem, a nap, amikor külföldre szerződtem! Németország egyik legjobb klubja, a Bayer Leverkusen játékosának lenni csodálatos érzés és egyben tele van kihívásokkal. Szeretném megköszönni mindenkinek, aki támogatott az utamon, nélkülük nem jutottam volna el idáig. Köszönöm a családomnak, hogy mindig mellettem állnak és kitartóan támogatnak. Köszönöm a menedzsereimnek, hogy a legnehezebb időkben is mellettem álltak, és mindent megtesznek a dolgok jobbra fordulásáért. Nagyon izgatott vagyok és alig várom, hogy felvehessem a Leverkusen piros-fekete mezét. Egy fejezet véget ért, de a munka csak most kezdődik igazán és én készen állok rá” – írta Instagram-oldalán Szép Márton.

Legfrissebb hírek

Megtalálta Erik ten Hag utódját a Leverkusen – hivatalos

Német labdarúgás
2025.09.08. 15:37

Megtalálta Ten Hag ideális utódját a Leverkusen, szerdán jöhet a bejelentés

Német labdarúgás
2025.09.08. 07:36

Az elmúlt évek legrosszabb edzőjének tartják Erik ten Hagot Leverkusenben

Német labdarúgás
2025.09.04. 14:02

A spanyol élvonalból pótolhatja Ten Hagot a Leverkusen – sajtóhír

Német labdarúgás
2025.09.03. 16:20

Ez nagyot szólna: Raúl is jelölt a Leverkusen kispadjára – sajtóhír

Német labdarúgás
2025.09.03. 10:20

„Ahol bíztak bennem, ott trófeákat nyertem” – Ten Hag az újabb kirúgása után

Német labdarúgás
2025.09.02. 08:24

Nézőcsúcsot dönt a Bayern München–Leverkusen női rangadó

Német labdarúgás
2025.09.01. 21:37

Xavi válthatja a kirúgott Ten Hagot a Leverkusen kispadján – sajtóhír

Német labdarúgás
2025.09.01. 15:56
Ezek is érdekelhetik