Kleinheisler: „Eljön az én időm”; Risztov Éva: Hit, szorgalom, alázat

L. P. I.L. P. I.
Vágólapra másolva!
2020.08.10. 23:10
A Nemzeti Sport keddi számából ajánljuk. 

Kleinheisler László már alig várja a horvát bajnoki rajtot. A válogatott középpályás sérülése miatt olyan nehezen viselte a lelátón az előző hajrát, hogy legszívesebben berohant volna a pályára. Ha végre játszhat, ezt a válogatottban is megteheti... Babják Bence írása.
Kleinheisler László már alig várja a horvát bajnoki rajtot.
A válogatott középpályás sérülése miatt olyan nehezen viselte a lelátón az előző hajrát, hogy legszívesebben berohant volna a pályára. Ha végre játszhat, ezt a válogatottban is megteheti... Babják Bence írása.

Három nap múlva rajtol az OTP Bank Liga 2020–2021-es idénye. Négyrészes felvezető sorozatunk második felvonásában a Diósgyőrről, a Kisvárdáról és a ZTE-ről tudható meg minden érdekesség.

Sorsoltak az Európa-liga selejtezőjében is. A Fehérvár, a Honvéd, a Puskás Akadémia, a DAC és a Topolya kilátásai, továbbá az előző kiírás negyeddöntője két oldalon.

Risztov Éva szerint az igazi tragédia az lenne, ha jövőre sem lenne olimpia. London bajnoknője ugyanakkor a saját példájából tudja, hogy hittel, szorgalommal és alázattal a mai felfordult világban is sikeres lehet egy sportoló. Kovács Erika interjúja.

Legfrissebb hírek

Németh Hunor megmutatná, hogy készen áll a felnőttfuballra; Vámos Petra az elmúlt évről

E-újság
12 perce

Aranyat akartak – ezüst lett belőle; Kós Hubert a rövidebb távon is a világ legjobbjai között

E-újság
Tegnap, 23:25

Siklósi Gergely: Nagyon akartam az aranyat; Lamin Colley duplája három pontot hozott a Puskásnak

E-újság
2025.07.27. 23:40

A fiatalos lendület repítette férfi vízilabda-válogatottunkat Szingapúrban; Az MTK tartotta a lépést a bajnok Fradival

E-újság
2025.07.26. 23:54

Varga Zsolt: Ezzel a szenvedéllyel nagy dolgokra képes a csapat; Sima újpesti sikerrel kezdődött az idény

E-újság
2025.07.25. 23:55

A végjátékban dőlt el, férfi vízilabda-válogatottunk is ezüstérmes; Különleges meccs vár Kecskés Ákosra Újpesten az NB I nyitányán

E-újság
2025.07.25. 00:00

Elek Gábor: Az elmúlt két évben minden bejött; Vámos Márton első magyar vízilabdázóként lehet háromszoros világbajnok

E-újság
2025.07.24. 00:05

Fel az aranycsatákra!; Muhari Eszter nyolc közé kerülne a párbajtőrözők csapatával

E-újság
2025.07.22. 23:09
Ezek is érdekelhetik