Remek magyar hétvége a Bundesligában – Babos edzője egyesben javítana

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.09.23. 23:00
A Nemzeti Sport hétfői számából ajánljuk.

Remekül mutatkozott a német labdarúgó élvonalban Sallai Roland. A Freiburg légiósa pályafutása első Bundesliga-meccsén gólt lőtt és tizenegyest harcolt ki, igaz, az első félidő hajrájában sérülés miatt le kellett cseréni. A lapunknak nyilatkozó válogatott futballista elmondta, szerencsére nincs komoly baj, így ha Christian Streich vezetőedző is úgy gondolja, kedden akár pályára is léphet a Schalke ellen. A csatár arról is beszélt, milyen volt a mediterrán életről átállni a német tempóra.

Október 8-án, a linzi kemény pályás tornán lesz majd először jelen Babos Tímea meccsén a soproni teniszező új edzője, Nikola Horvat. A horvát szakember a Nemzeti Sportnak nyilatkozva többek között arról is beszélt, hogy miképpen javítana a magyar játékos eredményein egyesben. Azt is elmondta, megítélése szerint mindez összeegyeztethető lesz-e azzal, hogy Babos továbbra is sikeresen szerepeljen a páros viadalokon.

Nehézkes volt az indulás, az utóbbi időben azonban a legendás F1-es versenyző, Michael Schumacher fia, Mick egyre jobb eredményeket produkál az európai F3-ban. Sokan máris azt szeretnék, ha átülne egy Formula–1-es autóba, a szakemberek szerint azonban szerencsésebb lenne, ha jövőre még kipróbálná magát az F2-ben. Hogy aztán a későbbiekben a Ferrarinál vagy a Mercedesnél lenne-e jobb esélye a bemutatkozásra, kiderül cikkünkből.

Népsport mellékletünkben ez alkalommal egy kiscsapatot mutatunk be, amelynek azonban annál jelesebb a múltja. Az óbudai Gázművek 1921 májusában alakult meg, s olyan futballcsillagok fordultak meg soraiban, mint például Zsák Károly és Hidegkuti Nándor. A klub történelmének alighanem legfényesebb diadala a Ferencváros legyőzése volt 1941-ben a Magyar Kupában, de a „gázosok” 1953-ban a világ elitjéhez tartozó magyar válogatottal is megmérkőztek a még épülő Népstadionban.

Legfrissebb hírek

Varga duplája is kevés volt, Portugália győzött; Kós Hubert: Bowman is akarja a világcsúcsot kétszáz háton – én is!

E-újság
8 órája

Az egy pont is jó? Jönnek a portugálok; Carlos Alcaraz, a 22 éves legenda

E-újság
2025.09.08. 23:12

Rossi: A bíró úgy döntött, hogy birkózómeccset vezet; Ádám Martin: Az idén már aligha játszom

E-újság
2025.09.08. 00:34

Álomrajt után 12 ember ellen tízzel hősies döntetlen; élet és halál meccsét játsszák a németek

E-újság
2025.09.07. 00:05

Marco Rossi: Hét éve maximálisan elhivatott vagyok, ez nem változott; Kevin Kilbane: Ez lesz az ír labdarúgás elmúlt tíz évének legfontosabb mérkőzése

E-újság
2025.09.06. 07:05

Ötös lista: Kerkezen túl – íme, az 5 legizgalmasabb magyaros nyári váltás

Légiósok
2025.09.05. 17:59

Mondd, te mit választanál? – Thury Gábor jegyzete

Magyar válogatott
2025.09.05. 00:03

Arányérzék – Kő András publicisztikája

Egyéb egyéni
2025.09.05. 00:03
Ezek is érdekelhetik