Légiósok: Sallai első trófeájáról, a Palermóról és a jövőjéről

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.05.16. 21:51
Sallai Roland élete első trófeáját ünnepelte a ciprusi APOEL bajnoki győzelme után. A magyar légióst kérdező olasz lap szerint a Palermónak most szüksége lenne rá.

„Leírhatatlan, amit érzek, hiszen eddig sohasemnyertem semmilyen trófeát – mondta Sallai az olasz mediaset.it oldalnak. – Örülök, hogy az edző kiemelte a teljesítményemet, s hogy a góljaimmal és a jó játékommal segíthettem a csapatot. Az egész idényben jól futballoztam, de továbbra is az marad a célom, hogy fejlődjek és napról napra jobb legyek.”„Leírhatatlan, amit érzek, hiszen eddig sohasemnyertem semmilyen trófeát – mondta Sallai az olasz mediaset.it oldalnak. – Örülök, hogy az edző kiemelte a teljesítményemet, s hogy a góljaimmal és a jó játékommal segíthettem a csapatot. Az egész idényben jól futballoztam, de továbbra is az marad a célom, hogy fejlődjek és napról napra jobb legyek.”

„Mi volt a csúcspontja a szezonnak? Ha a személyes élményt veszem, a Real Madrid, a Dortmund és a Tottenham elleni Bajnokok Ligája-találkozókat emelném ki, a csapat szempontjából pedig a bajnokságot eldöntő mérkőzést. Remélem, még sok ilyenben lesz részem” – nyomatékosította Sallai az olasz lapnak, amely megjegyezte, nagy szüksége lenne rá korábbi klubjának, a Serie A-ba jutásért küzdő Palermónak, amely valószínűleg a Serie B rájátszásában küzdhet meg az élvonalbeli tagságért..

„Sok sikert a Palermónak, amelynek figyelem a meccseit, és boldog voltam, amikor láttam, hogy nyert. Még van esélye feljutni, és szerintem sikerülhet neki” – mondta a Puskás Akadémia korábbi labdarúgója, akit a jövőjéről is kérdeztek.

„Az APOEL-hez köt a szerződésem, az a célom, hogy sikeres legyek a klubommal. A menedzserem dolga, hogy más együttesekkel tárgyaljon, nem az enyém, meglátjuk, milyen hírekkel szolgál majd. De annyira én nem foglalkozom ezzel” – szögezte le Sallai Roland.

Legfrissebb hírek

Heti légiósprogram: Bournemouth–Manchester City, Besiktas–Galatasaray

Légiósok
15 órája

Női NB I: idegenben nyert a Puskás Akadémia és a Soroksár

Labdarúgó NB I
2025.03.23. 19:43

A csütörtöki meccset kihagyó Sallai Roland neve ott van a ma esti magyar névsorban

Magyar válogatott
2025.03.23. 15:00

Sallai nélkül az 1000. válogatott mérkőzésen; Bartosz Grzelak még minimum három meccsre maradhat

E-újság
2025.03.19. 22:38

Váratlanul sok nehézséggel kell szembenéznie Marco Rossinak az isztambuli meccs előtt

Magyar válogatott
2025.03.19. 20:03

Sallai nem utazott el Isztambulba, kihagyja a törökök elleni meccset

Magyar válogatott
2025.03.19. 19:36

Hosszabbított finn középpályásával a Puskás Akadémia

Labdarúgó NB I
2025.03.19. 19:19

Megismétlődik a tavalyi döntő, az MTK után az FTC-t kiejtő ETO is fináléba jutott a női Magyar Kupában

Labdarúgó NB I
2025.03.19. 18:53
Ezek is érdekelhetik