Légiósok: Mervó Bence jövője körül nagy a bizonytalanság

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.02.01. 10:28
Vajon Mervó Bence tavasszal is a Slask Wroclaw játékosa lesz? – a wroclaw.wyborcza.pl írásának címe is jelzi, felettébb nagy a bizonytalanság a magyar labdarúgó közeljövőjét illetően a lengyel sportsajtóban.

A lap úgy tudja, hogy bár a lengyel csapat és a magyar támadót kölcsönadó svájci Sion között megszakadtak a már-már eredménnyel kecsegtető tárgyalások az egyéves kölcsönidőszak lerövidítéséről, a Slask nem tett le arról, hogy Mervó Bencétől már a télen megválva csökkentse költségeit.

Mint korábban jeleztük, a tavaly tavasszal a Slaskban jól teljesítő Mervó az őszi eredménytelensége ellenére a téli felkészülési időszak kezdetén bizonyítási lehetőséget kapott a januárban kinevezett új vezetőedzőtől, Jan Urbantól, de a jelek szerint a wroclawiak még sincsenek meggyőződve arról, hogy jó ötlet a közös folytatás – és a kezdeti elzárkózás dacára mégis a Haladás érdeklődése jelentheti a megoldást.

A lengyel lap szerint két dolog tűnik biztosnak: az egyik, hogy Magyarországon még nyitva az átigazolási piac; a másik, hogy bár Mervónak 2019-ig szerződése van a Sionnal, a svájciaknál rövid távon sem az első csapatban, sem az U21-ben nem lenne garantált játéklehetősége.

A magyarországi átigazolási időszak a Magyar Labdarúgó-szövetség (MLSZ) igazolási és átigazolási szabályzata alapján 2017. január 15-től február 14-ig tart.

Legfrissebb hírek

Nikitschernek van fix kivásárlási ára, de nem célja a klubváltás

Légiósok
2025.05.26. 17:48

Raków: Baráth Pétert választották meg a csapat legjobbjának

Légiósok
2025.05.26. 13:19

Légióskörkép: Szoboszlai, Sallói Dániel és Dragóner Áron is betalált a múlt héten

Légiósok
2025.05.26. 12:32

Légiósok: Nagy Ádámék még harcban a feljutásért; magyarok hozták össze a Nafta győztes gólját, de kiestek a lendvaiak

Légiósok
2025.05.25. 23:59

„Nem tudom, mi fog történni a jövő héten, de köszönöm” – Kerkez Milos sokat sejtető üzenetet tett közzé

Légiósok
2025.05.25. 20:50

Ümit Davala: Sallai Roland jobbhátvédként is jól teljesített

Légiósok
2025.05.24. 08:53

Kleinheisler csapata az utolsó fordulóban kiharcolta a bennmaradást az osztrák élvonalban

Légiósok
2025.05.23. 22:26

Légiósok: Spanyolországon belül váltott a fiatal magyar balhátvéd

Légiósok
2025.05.21. 16:09
Ezek is érdekelhetik