Chicago: Nikolics kipipálva, a következő Schweinsteiger lehet

Vágólapra másolva!
2016.12.22. 09:36
Nikolics Nemanja szerződtetése csak az első lépés volt az MLS-ben szereplő Chicago Fire megerősítésében. A helyi lapok szerint a német Bastian Schweinsteiger és a mexikói Andrés Guardado is követheti a magyar válogatott csatárt az amerikai csapathoz.

„Örülök, hogy Nikolics ügyét már az ünnepek előtt lezártuk, így a következő igazolásunkra figyelhetünk. Kulcsfigurát szeretnénk, aki meghatározó tagja lesz a csapatnak, egy főnököt a középpálya közepére – idézte a Daily HeraldNelson Rodriguezt, a Chicago Fire ügyvezető igazgatóját. – Vannak terveink, kiemelt kiszemeltjeink. Úgy érzem, kettővel is jól haladnak a tárgyalásaink, és egyikükkel hamarosan megállapodhatunk.”

Neveket nem mondott, de a Manchester Unitednél kevés lehetőséget kapó Schweinsteigert és a PSV-nél légióskodó Guardadót már régóta emlegeti a chicagói sajtó.

Rodriguez szerint Nikolics szerződtetése az első lépés a klub előrelépése felé.

„Jelentős lépés Nikolics szerződtetése, rengeteg érdeklődő volt iránta, de a Legia a legtöbbet visszautasította. Nemanja volt az egyik kiemelt célpontunk, már hét-nyolc hónapja figyeltük” – mondta a vezető, majd hozzátette, szerinte nagyon jól együttműködik majd a magyar a holland Michael de Leeuwvel, aki közvetlenül Nikolics mögött helyezkedik a felállásban.

Legfrissebb hírek

A Napoli hat gólt kapott Eindhovenben, kiütéssel nyert az Internazionale is

Bajnokok Ligája
19 perce

A holland rendőrség 230 Napoli-szurkolót vett őrizetbe a BL-meccs előtt

Bajnokok Ligája
5 órája

Bruno Fernandes: Innentől fogva még fontosabb lesz legközelebb is nyerni

Angol labdarúgás
14 órája

Gödörben a Liverpool; Újpesti pontszerzés a Fradi ellen, Varga Barnabással a kapuban

E-újság
2025.10.19. 23:58

Arne Slot: Talán a játékosok túlzottan nyerni szeretnének

Angol labdarúgás
2025.10.19. 22:02

Harry Maguire: Tudunk jobban is játszani

Angol labdarúgás
2025.10.19. 21:00

Liverpool–Manchester United: szenvedély, történelem és életérzés

Angol labdarúgás
2025.10.19. 10:08

Arne Slot: Nem vagyunk elég jók, cselekednünk kell!

Angol labdarúgás
2025.10.17. 12:04
Ezek is érdekelhetik