Lech: az edzőt feldühítette Holmanék levonulása, jelenti is

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.04.15. 14:39
A Przeglad Sportowy lengyel sportnapilap szerint nem zárható ki, hogy a Lech Poznan két labdarúgója, a magyar Holman Dávid és a szerb Vojo Ubiparip büntetést kap sportszerűtlen magatartásért.

A lengyel sportnapilap szerint a két futballista azzal dühítette fel Patryk Kniatot, a Lech Poznan második csapatának trénerét, hogy a hétvégi bajnoki mérkőzésen lecserélésük után nem ültek oda a kispadra, hanem egyből az öltözőbe mentek.

„Ilyesminek nem lenne szabad előfordulnia. Mindegy, hogy amatőrcsapatról, ifistákról vagy öregfiúkról van szó” – idézi a lap Kniat edzőt, aki mérgében állítólag nemcsak jelenti a történteket Maciej Skorza vezetőedzőnek, hanem videofelvételt is mellékel a sportszerűtlennek minősített „bevonulásokról”.

A Lech edzői stábja rendszeresen a tartalékgárdához küldi az első keretben éppen nem foglalkoztatott labdarúgókat, így lépett pályára Holman és Ubiparip a Start Warlubie ellen 1–0-ra megnyert hétvégi negyedosztályú mérkőzésen.

Mindketten kezdők voltak a Lech II említett meccsén, de Holmant az 59., Ubiparibot a 68. percben lecserélték – és ezek szerint nem maradtak ott társaikkal a kispadon.

Honfitársunk egyszer, a szerb hatszor lépett pályára a Lech első csapatában ebben az idényben. A lengyel együttes két további magyar légiósa közül Lovrencsics Gergő kezdett és gólt szerzett a Korona Kielce elleni vasárnapi élvonalbeli bajnokin (1–1), míg Kádár Tamás kispados volt.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik