Légiósok: Kovács P. a keserű 4. hely után újra érmet akar

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.03.19. 16:30
Kovács Péter, a norvég élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Tippeligaen) szereplő Strömsgodset magyar támadója nagyratörő terveket szövöget az új idénnyel kapcsolatban: a bajnokságban érmet nyerne, a kupában pedig döntőről álmodozik.

„Keserű negyedik hely volt a tavalyi. Ebben az évben vissza akarunk térni a dobogóra, továbbá jól akarunk teljesíteni a nemzetközi porondon és természetesen a Norvég Kupában is” – nyilatkozta a klub hivatalos honlapjának az új idénnyel kapcsolatban a 2013-ban bajnoki címet szerző, 2012-ben gólkirályként csapatát második helyhez segítő Kovács Péter.

A 37 éves magyar támadó 75 góljával a legeredményesebb külföldinek számít a norvég élvonal történetében, ezt a számot pedig idén tovább növelné.

„Gólokat akarok szerezni, helyzeteket teremteni és meccseket nyerni a Godsettel – tette hozzá, majd kitért a drukkerekre is: – Nekünk vannak a legjobb szurkolóink Norvégiában, erről meg vagyok győződve. Egészen mágikus élmény nyolcezer néző előtt játszani a Marienlyst Stadionban. Ebben az évben értük nyerünk meccseket.”

A norvég élvonal 2015-ös kiírása április 6-án rajtol el.Kovács Péter.

A 37 éves magyar támadó 75 góljával a legeredményesebb külföldinek számít a norvég élvonal történetében, ezt a számot pedig idén tovább növelné.

„Gólokat akarok szerezni, helyzeteket teremteni és meccseket nyerni a Godsettel – tette hozzá, majd kitért a drukkerekre is: – Nekünk vannak a legjobb szurkolóink Norvégiában, erről meg vagyok győződve. Egészen mágikus élmény nyolcezer néző előtt játszani a Marienlyst Stadionban. Ebben az évben értük nyerünk meccseket.”

A norvég élvonal 2015-ös kiírása április 6-án rajtol el.

Legfrissebb hírek

Nikitschernek van fix kivásárlási ára, de nem célja a klubváltás

Légiósok
2025.05.26. 17:48

Raków: Baráth Pétert választották meg a csapat legjobbjának

Légiósok
2025.05.26. 13:19

Légióskörkép: Szoboszlai, Sallói Dániel és Dragóner Áron is betalált a múlt héten

Légiósok
2025.05.26. 12:32

Légiósok: Nagy Ádámék még harcban a feljutásért; magyarok hozták össze a Nafta győztes gólját, de kiestek a lendvaiak

Légiósok
2025.05.25. 23:59

„Nem tudom, mi fog történni a jövő héten, de köszönöm” – Kerkez Milos sokat sejtető üzenetet tett közzé

Légiósok
2025.05.25. 20:50

Ümit Davala: Sallai Roland jobbhátvédként is jól teljesített

Légiósok
2025.05.24. 08:53

Kleinheisler csapata az utolsó fordulóban kiharcolta a bennmaradást az osztrák élvonalban

Légiósok
2025.05.23. 22:26

Légiósok: Spanyolországon belül váltott a fiatal magyar balhátvéd

Légiósok
2025.05.21. 16:09
Ezek is érdekelhetik