Légiósok: Az álmom, hogy a Milanban játsszak - Tamás K.

Vágólapra másolva!
2014.11.07. 19:15
A jelenleg kölcsönben a Varesénél lévő Tamás Krisztián a PianetaMilannak adott interjújában elmondta, az az álma, hogy visszakerüljön a Milanhoz, és érzése szerint Filippo Inzaghiból igazán kiváló edző válik majd.

A magyar balhátvédet egy évre adta kölcsön a milánói klub a második ligás Varesének. Tamás Krisztiánnal a múltról, a jelenről, a jövőről, a Vareséről, a Milanról és a nemzeti csapatról is beszéltek.

„Nagyon jó, mind a csapattársak, mind a szakmai stáb szempontjából – mondta a Varesével kapcsolatban Tamás Krisztián. – Sajnos eddig nem játszottam túl sokat, de biztos vagyok benne, hogy az edzőtől hamarosan több lehetőséget kapok. Hogy meddig juthat a csapat? Biztos vagyok benne, hogy bennmaradunk, egy fejlődünk és javulunk."

„Véleményem szerint kiváló edző válik majd belőle, hosszú ideig a piros-feketék kispadján lesz és ugyanolyan kiváló pályafutása lesz, mint játékosként – felelte ezt már Filippo Inzaghival kapcsolatban a 19 éves balhátvéd. – Egy élmény volt vele találkozni az előző szezonban, mind edzőként, mind emberként, és irányítása alatt sokat fejlődtem. Hogy gondolok-e a Milanra? Igen, természetesen. Még van három év a szerződésemből, az álmom pedig, hogy a Milanban játszhatok, és remélem, hogy a jövőben ismét együtt dolgozhatok Inzaghival."

Tamás Krisztiánhoz hasonlóan Stefan Simic is a Milan kölcsönjátékosaként szerepel a Varesében. Simicről elmondta, hogy rendkívül jó barátnak tartja, nagyon erős középhátvédként jellemezte, és örül neki, hogy sok lehetőség kap az együttesben.

Még csak 19 éves, de a már szóba jött a válogatottnál is. Hogyan érezte magát, amikor értesült a meghívóról, és mit jelent számára a válogatott?

„Nem hittem el, azt hittem, viccelnek, mert még mindig nagyon fiatal vagyok. Nagyszerű élmény volt a válogatottal lenni, és segített nekem felnőni. Számomra az a legfontosabb, hogy a válogatottban szerepelhessek. Remélem, képesek leszünk kiharcolni a 2016-os Európa-bajnoki szereplést, mi hiszünk benne."

Legfrissebb hírek

Serie A: hiába vezetett, a végén kikapott a Milan Bolognában

Olasz labdarúgás
2025.02.27. 22:44

Elhagyhatja a Milant a nyáron a francia légiós

Olasz labdarúgás
2025.02.27. 10:42

Nincs nagy gond, csak néhány napos pihenő vár Sallai Rolandra

Légiósok
2025.02.26. 20:07

Saját magát verte meg a Milan Torinóban; kínkeservesen harcolta ki a győzelmet az Inter

Olasz labdarúgás
2025.02.22. 22:44

Marco Rossi és Dárdai Bence is nagyon örül a FIFA döntésének

Magyar válogatott
2025.02.22. 12:19

Szavazzon a XXI. század góljára! – Dárdai Pál, 2006. május 30., Anglia–Magyarország 3–1

Magyar válogatott
2025.02.20. 09:46

BL-legek: a Bruges és a Feyenoord is történelmet ír, gödörben az olaszok

Bajnokok Ligája
2025.02.19. 09:14

BL: nem csak egyjátékosnyi a különbség a Milan és a Feyenoord között

Bajnokok Ligája
2025.02.18. 11:12
Ezek is érdekelhetik