Belgium: a dühös szurkolók a magyar légiós nevét skandálták

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.07.28. 11:50
Nemcsak a hétvégi nyitófordulóban elszenvedett vereség, hanem Köteles László kihagyása is kellemetlen meglepetést okozott a belga Racing Genk szurkolóinak. A drukkerek a mellőzött magyar kapust éltették, a belga sajtó ugrott a témára.

Több belgiumi portál is beszámolt arról, hogy Emilio Ferrera vezetőedző a kapusedző, Guy Martens tanácsa ellenére ültette a kispadra Köteles Lászlót, és állította a kapuba a nyáron igazolt Marco Bizotot a hétvégi belga bajnoki idénynyitón a Mechelen ellen.a nyáron igazolt Marco Bizotot a hétvégi belga bajnoki idénynyitón a Mechelen ellen.

„Amikor szombaton megtudtuk, melyikünk véd, László és én is meglepődtünk – idézi fel a történteket Bizot. – Három hete vagyok itt, keményen dolgozom és igyekszem tanulni, ezzel együtt biztos voltam abban, hogy az edző választása Kötelesre esik."

A meccset a Mechelen nyerte meg 3–1-re, Bizot nem nyújtott meggyőző teljesítményt, és a genki szurkolók nemcsak a korábbi vezetőedző, Mario Been nevét skandálták a mérkőzés alatt, hanem az utóbbi években közönségkedvenccé vált magyar kapusét is – írja a Voetbal24.

Legfrissebb hírek

Nikitschernek van fix kivásárlási ára, de nem célja a klubváltás

Légiósok
2025.05.26. 17:48

Raków: Baráth Pétert választották meg a csapat legjobbjának

Légiósok
2025.05.26. 13:19

Légióskörkép: Szoboszlai, Sallói Dániel és Dragóner Áron is betalált a múlt héten

Légiósok
2025.05.26. 12:32

Légiósok: Nagy Ádámék még harcban a feljutásért; magyarok hozták össze a Nafta győztes gólját, de kiestek a lendvaiak

Légiósok
2025.05.25. 23:59

„Nem tudom, mi fog történni a jövő héten, de köszönöm” – Kerkez Milos sokat sejtető üzenetet tett közzé

Légiósok
2025.05.25. 20:50

Ümit Davala: Sallai Roland jobbhátvédként is jól teljesített

Légiósok
2025.05.24. 08:53

Kleinheisler csapata az utolsó fordulóban kiharcolta a bennmaradást az osztrák élvonalban

Légiósok
2025.05.23. 22:26

Légiósok: Spanyolországon belül váltott a fiatal magyar balhátvéd

Légiósok
2025.05.21. 16:09
Ezek is érdekelhetik