Légiósok: Bodor egy évre aláírt a Bredához - hivatalos

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.07.24. 18:00
null
Bodor Boldizsár a NAC Breda játékosa lett
A holland élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban szereplő NAC Breda hivatalos honlapján jelentette be, hogy Bodor Boldizsár aláírt a klubhoz. A belga Beerschottól érkező magyar légiós egyéves szerződést kötött új klubjával.

A bal oldali középpályásként és védőként is bevethető Bodor az utóbbi hetekben próbajátékon szerepelt a NAC Bredánál, és meggyőzte a klub vezetőit, hogy érdemes őt szerződtetniük. A válogatott futballistával való egyezkedések kissé elhúzódtak, ám szerdán pont került a végére, ugyanis a 31 éves labdarúgó egy évre aláírt.

Mint arról tegnap beszámoltunk, már csak az utolsó simítások hiányoztak a szerződéshez, a belga szövetség még nem adta ki a magyar légiós szerződését. Bodor legutóbb a Beerschotban futballozott, ám a klub ellen csődeljárás folyik, így a középpályás szabadon igazolhatóvá vált.

Az akadályok azonban elhárultak, a Breda hivatalos közleménye szerint Bodor egy évre aláírt a holland csapathoz.

Bodor számára nem lesz idegen a holland bajnokság, hiszen 2004 és 2011 között a Rodában futballozott. Később egy szezont lehúzott a krétai OFI-nál, a legutóbbi idényt pedig a Beerschotnál töltötte.

Legfrissebb hírek

Csoboth Kevin Törökországba igazolt – hivatalos

Légiósok
20 órája

Továbbadhatják a Fraditól vett Traorét, lesz pénz Csobothra is, közel a bejelentés

Légiósok
Tegnap, 12:05

Szánthó Regő a Vasas II-vel készül és várja az új lehetőséget

Labdarúgó NB II
2025.09.08. 14:09

Balogh Botond aláírt Törökországban – hivatalos

Légiósok
2025.09.08. 12:49

DVTK: Kovács Zoltán többet igazolt, mint ahogy előzetesen tervezte

Labdarúgó NB I
2025.09.08. 08:20

Zsótérral lett teljes a Vidi kerete, az Ajka és a Kozármisleny is aktív volt a piaci hajrában – NB II-es átigazolási körkép

Labdarúgó NB II
2025.09.06. 12:33

Rutinos támadóval lett teljes a Kozármisleny kerete

Labdarúgó NB II
2025.09.05. 19:14

Két év után távozott a rutinos támadó Kozármislenyből – hivatalos

Labdarúgó NB II
2025.09.04. 21:28
Ezek is érdekelhetik