Dzsudzsák: Kezdtem görcsössé válni, de végre betaláltam

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.05.06. 11:57
null
Lecsapott a „Dzsudzsák-balos” – vasárnap a magyar szélső szerezte a Dinamo első gólját (Fotó: fcdynamo.ru)
Újabb győzelmével sorozatban tizenharmadik bajnokiján maradt veretlen a Dinamo Moszkva, s már az Európa-liga-indulást érő negyedik helyen áll a Premjer-ligában. Dzsudzsák Balázs a Krilja Szovjetov legyőzése alkalmával (2–1) gólt szerzett (a bajnokságban 2013-ban először), majd gólpasszt adott, ám a magyar válogatott szélső már a folytatásra fókuszál.

– Jóformán egyedül nyerte meg a mérkőzést.
Ez azért túlzás – szerénykedett a Nemzeti Sportnak adott interjújában Dzsudzsák Balázs, a Dinamo Moszkva szélsője, miután góllal és gólpasszal járult hozzá csapata győzelméhez (2–1) a Krilja Szovjetov otthonában.

– Mindenesetre mindkét Dinamo-gólból kivette a részét, sokat köszönhet önnek az együttes.
– Szó se róla, rendkívül örülök. Végre arról beszélhetek, hogy gólt rúgtam, s nemcsak arról, hogy néhány centiméteren múlt, hogy majdnem betaláltam, vagy egy hátvéd az utolsó pillanatban még odaért. Nem tagadom, kezdtem kissé görcsössé, idegessé válni, hogy csak nem akar összejönni, de most sikerült.

– A gólját jobb szélről befelé cselezve szerezte szép lövés után, illetve a második gól előtti beadása is arról az oldalról érkezett, ráadásul jobb lábbal. Ennyire élvezi a játékot ezen az oldalon?
– Mondtam én, hogy egyre jobban megbarátkozom az új pozícióval, s nem kell feltétlenül a bal szélen futballoznom. Az edzőnk, Dan Petrescu bizalmát maximálisan élvezem, s ez erőt ad. Folyamatosan mondja, vállaljam el az egy egy elleni helyzeteket, merjek cselezni. A Krilja ellen is megállás nélkül biztatott, rendszeresen bekiabált, aztán a mérkőzés után odajött hozzám, és csak annyit mondott: „Na, látod? Ugye, hogy megmondtam!”

Dzsudzsák korai gólja

– Immár tizenhárom mérkőzés óta veretlenek. Hitte volna?
– Elképesztő, főleg a csúfos szezonkezdet után. Összekaptuk magunkat, és most az Európa-ligát érő helyért harcolunk, ráadásul újabb győzelmünkkel már a saját kezünkben van a sorsunk. Mivel a Szpartak Moszkva és a Rubin Kazany is kikapott, mindkettőt megelőztük, s már a negyedik helyen állunk.

– Azért még három forduló hátravan a bajnokságból.
– Két mérkőzést pedig hazai pályán játszunk. Továbbra is tartom, az élmezőnyből a miénk a legjobb sorsolás, vagyis a hátralevő mérkőzéseken kilenc pontot kell gyűjtenünk, s akkor nem kérdés, hogy megtartjuk-e a negyedik helyezést. S ki tudja, talán az Anzsi elhullajt még egy-két pontot, és bravúrral még a dobogóra is felléphetünk. Ha pedig a győzelmekhez újabb gólokkal és gólpasszokkal járulok hozzá, igazán elégedett lehetek.

Dzsudzsák-gólpassz a 61. percben

A NEMZETI SPORT HÉTFŐI SZÁMÁBAN MEGJELENT INTERJÚBAN AZT IS MEGTUDHATJA, HOGYAN KÉSZÜL DZSUDZSÁK A KÖVETKEZŐ BAJNOKIRA, A KOMAN VLADIMIRÉK ELLENI MECCSRE, ELKEZDŐDÖTT-E MÁR AZ ÜZENGETÉS A KÉT JÁTÉKOS KÖZÖTT.

Legfrissebb hírek

Németh Hunor szerződést hosszabbított Koppenhágában – hivatalos

Légiósok
15 órája

Szűcs Tamás: A következő idényben ennél többet kell nyújtanunk

Labdarúgó NB I
2025.06.18. 19:00

Sallai Roland még sokáig maradna a Galatasarayban

Légiósok
2025.06.02. 11:10

Makray Balázs is megszólalt Dzsudzsák esetleges klubváltása kapcsán

Labdarúgó NB I
2025.05.28. 08:35

Dzsudzsák Balázs Kispesten folytathatja karrierjét

Labdarúgó NB I
2025.05.27. 23:07

Nikitschernek van fix kivásárlási ára, de nem célja a klubváltás

Légiósok
2025.05.26. 17:48

Raków: Baráth Pétert választották meg a csapat legjobbjának

Légiósok
2025.05.26. 13:19

Légióskörkép: Szoboszlai, Sallói Dániel és Dragóner Áron is betalált a múlt héten

Légiósok
2025.05.26. 12:32
Ezek is érdekelhetik