Játékossors: a DVSC korábbi középpályása még nem tudja, hol folytatja

Vágólapra másolva!
2011.08.04. 17:59
Kiss Zoltán januárban szerződött Debrecenből a görög élvonalbeli Panszerraikoszhoz, de fél év után távozott az élvonaltól búcsúzó klubtól, és jelenleg csapatot keres.

„Egyelőre még nem tudom, hol folytatom a pályafutásomat. Görögországban a Panszerraikosznál jól éreztem magam, de nem úgy sikerült az elmúlt fél évem, ahogy terveztem, hiszen kiesett a csapat. A különböző kizárások miatt felvetődött ugyan, hogy mégis az élvonalban marad a gárda, és ebben az esetben még az is előfordulhat, hogy visszatérek, bár erre kevés esélyt látok" – nyilatkozta a Nemzeti Sport Online megkeresésére a DVSC korábbi középpályása, Kiss Zoltán.

A 31. születésnapját két hét múlva ünneplő labdarúgó elmondta, eddig főképp külföldi folytatásban gondolkodott, de ha nem kap megfelelő ajánlatot, lehet, hogy itthon marad, mert voltak már hazai érdeklődők iránta.

Kiss Zoltán kérdésünkre elmondta, arra kevés esélyt lát, hogy visszatér a DVSC-hez, mert nem keresték a klubtól.

Legfrissebb hírek

Gyász: elhunyt az ETO BEK-elődöntős labdarúgója

Labdarúgó NB II
2020.12.03. 11:08

A fegyelem világa, avagy miért és mennyire büntetnek az NB I-ben?

Labdarúgó NB I
2017.11.10. 14:40

NB III: korábbi élvonalbeli futballistákat igazolt az Eger

Labdarúgó NB II
2013.09.06. 12:26

Ausztria: a fogadási botrányban gyanúsított siófokiak érkeznek

Labdarúgó NB II
2013.07.24. 11:53

NB II: az FTC-től és a Honvédtól is érkezett játékos Siófokra

Labdarúgó NB II
2013.07.01. 22:24

Fogadási ügy: Visszautasítottuk a megkeresést - állítják a gyanúsítottak

Labdarúgó NB I
2013.06.26. 17:11

Siófok: megszületett az egyezség a volt újpestivel

Labdarúgó NB I
2013.01.19. 12:42

Siófok: volt újpesti és exsoproni érkezett próbajátékra

Labdarúgó NB I
2013.01.08. 08:27
Ezek is érdekelhetik