NB III: korábbi élvonalbeli futballistákat igazolt az Eger

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.09.06. 12:26
Az átigazolási időszak utolsó napján korábbi élvonalbeli játékosokat igazolt az NB III Keleti csoportjában szereplő Egri FC: Kiss Zoltán és Zováth János érkezett a klubhoz.

A heol.hu számolt be róla, hogy Zováth János és Kiss Zoltán személyében jelentős élvonalbeli tapasztalattal rendelkező két játékos mondott igent az NB III Keleti csoportjában szereplő Egri FC hívó szavára.heol.hu számolt be róla, hogy Zováth János és Kiss Zoltán személyében jelentős élvonalbeli tapasztalattal rendelkező két játékos mondott igent az NB III Keleti csoportjában szereplő Egri FC hívó szavára.

Zováth 2011-ben tagja volt az NB III-as bajnoki címet nyerő egri együttesnek, míg az ötszörös válogatott Kiss a Debreceni VSC ötszörös bajnokának mondhatja magát.

Az előző szezonban mindkét játékos a szintén NB III-as Jászapáti VSE-t erősítette.

Az Eger rosszul kezdte a harmadosztályú bajnokságot, három mérkőzés után még nem szerzett pontot. Vojtekovszki Csaba együttese szombaton 16:30-tól a Hatvant fogadja Egerben.

Legfrissebb hírek

Koman Vladimir: Hiányzott a futball öröme

Minden más foci
23 órája

Segít a miniszterelnök, rendeződik a Haladás helyzete

Labdarúgó NB II
Tegnap, 12:51

NB III: öt gólt kapott az Újpest II is; nőtt a DEAC előnye

Labdarúgó NB II
2025.03.02. 18:02

Mind a négy csoportban nagy harc lesz tavasszal a feljutásért – NB III-as beharangozó

Labdarúgó NB II
2025.03.02. 09:43

NB III: fontos győzelmet aratott a DVSC II

Labdarúgó NB II
2025.03.01. 15:11

NB III: rutinos gólvágót igazolt a Balatonfüred

Labdarúgó NB II
2025.02.19. 08:08

NB III: középpályást szerződtetett a DEAC

Labdarúgó NB II
2025.02.13. 11:41

Az MLSZ megadta az NB III-as indulási jogot a Haladásnak, de egy tiltást még fel kell oldani

Labdarúgó NB II
2025.02.12. 15:06
Ezek is érdekelhetik