Fogadási ügy: Visszautasítottuk a megkeresést - állítják a gyanúsítottak

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.06.26. 17:11
A Központi Nyomozó Főügyészség négy siófoki labdarúgót gyanúsított meg azzal, hogy részt vettek az NB I 23. fordulójában megrendezett Ferencváros–Siófok bajnoki mérkőzés eredményének manipulálásával. A gyanúsítottak tagadják a vádat, szabadlábon védekeznek – most pedig közleményben jelezték, valóban kaptak ajánlatot, de azt visszautasították és a fogadási csalók megkeresését jelentették. Az alábbiakban szó szerint adjuk közzé a szerkesztőséghez eljuttatott közleményt.

„Alulírottak, Gál András, Kiss Zoltán, Pál Szabolcs és Takács Zoltán hivatásos labdarúgók – meghatalmazott védőnkön, dr. Balázsi Bence ügyvéden keresztül – az alábbiakról tájékoztatjuk a sportszerető közvéleményt: mi már jóval a velünk 2013. 06. 25. napján közölt gyanúsítást megelőzően önkéntesen, saját lelkiismeretünkre hallgatva, bejelentést tettünk az MLSZ-nek és a Központi Nyomozó Főügyészségnek. Bejelentésünkben részletesen beszámoltunk arról, hogy több személy pénzt kínált fel részünkre a 2013. 04. 13. napján megtartott FTC–FGSZ Siófok FC első osztályú labdarúgó mérkőzés végeredményének illegális módon történő befolyásolása érdekében. Ezt az ajánlatot mi természetesen mind a négyen visszautasítottuk, a mérkőzésen pedig tudásunk legjavát nyújtva játszottunk. Miután egyértelműen bízunk abban, hogy ártatlanságunk a büntetőeljárás során igazolást nyer, hozzájárulásunkat adjuk ahhoz, hogy az üggyel kapcsolatos híradásokban, cikkekben, a teljes nevünk, illetőleg képmásunk is közzétételre kerüljön. Tájékoztatjuk azonban a médiumokat arról, hogy az eljárás jogerős lezárásáig – kifejezetten a hatóságok eredményes munkájának elősegítése érdekében - személyesen nem kívánunk az üggyel kapcsolatban nyilatkozatot tenni. Álláspontunkat meghatalmazott ügyvédünk fogja képviselni.”

Budapest, 2013. június 26.

Gál András Kiss Zoltán Pál Szabolcs Takács Zoltán

A Központi Nyomozó Főügyészség szóvivője, Nagy Andrea a fogadási botránnyal legutóbb kapcsolatba hozott FTC–Siófok (4–2) élvonalbeli bajnoki kapcsán elmondta: a meggyanúsított négy vendégjátékos 10 ezer eurót kaphatott (nagyságrendileg 3 millió forintot), az elvárt végeredmény pedig az volt, hogy kettővel, illetve annál nagyobb különbséggel kapjanak ki a vendégek. Részletek »

 

Legfrissebb hírek

NB III: elköltözhet a Révész Géza utcai stadionból a BFC Siófok

Labdarúgó NB II
2024.12.20. 23:17

Az egyik biztonsági őr okozhatta a szurkoló koponyacsonttörését az NB III-as rangadón

Labdarúgó NB II
2024.11.14. 20:52

NB III: balhé a megyei rangadó után – súlyos fejsérülést szenvedett egy siófoki szurkoló

Labdarúgó NB II
2024.11.11. 14:24

Mervó Bence góllal mutatkozott be új csapatában, a Siófokban

Labdarúgó NB II
2024.10.06. 15:47

NB III: az U20-as vb ezüstcipőse Siófokon folytatja

Labdarúgó NB II
2024.10.05. 19:27

NB III: a 89. percben nyerte meg a PMFC elleni meccsét a Siófok

Labdarúgó NB II
2024.09.08. 21:00

NB III: Kaposváron gálázott az Iváncsa, hétgólos meccsen nyert a III. Kerület

Labdarúgó NB II
2024.08.28. 21:15

Férfi kézi NB I: Siófokon játssza majd hazai mérkőzéseit a NEKA

Kézilabda
2024.08.07. 16:27
Ezek is érdekelhetik