Sampdoria: Laczkó Zsolt többet játszana, és a támadásokba is belépne

Vágólapra másolva!
2011.07.26. 13:58
Laczkó Zsolt, az olasz másodosztályú labdarúgó-bajnokság rajtjára készülő Sampdoria magyar futballistája elmondta, több lehetőséget szeretne kapni a következő idényben, és örülne, ha gyakrabban léphetne fel a támadásokhoz.

„A Spezia ellen nagyon jó meccset játszottunk. Nem volt könnyű találkozó, mivel az utóbbi napokban rengeteget edzettünk, és egy kicsit fáradtak voltunk. Én személy szerint megpróbáltam a lehető legjobban játszani, de tudom, hogy ennél többre is képes vagyok, és mindenképpen szeretném megmutatni, hogy mit tudok" – jelentette ki Laczkó Zsolt a Sampdoria hivatalos honlapjának, aki minél több lehetőségre vágyik a következő szezonban.

„A lehető legtöbb meccsen szeretnék pályára lépni a következő idényben, és ezért mindent megteszek. A legutóbbi szezon kudarca után kötelességünk visszajutni az élvonalba, de nem lesz könnyű dolgunk, azonban nagyon keményen dolgozunk. Az edzőnk kiváló szakember, és nekem az a célom, hogy meggyőzzem arról, hogy helyem van a csapatban" – mondta a válogatott játékos.

„Úgy gondolom, hogy az öt középpályást alkalmazó taktika fekszik nekem leginkább. Az első meccseimen a Sampdoriával ilyen szisztémában játszottunk, ám utána taktikát váltottunk. Most azonban ismét hasonlóan futballozunk, és ez nagyon tetszik, mivel a támadásokat is segíthetem a védekezés mellett" – tette hozzá a játékos.

Legfrissebb hírek

„Lábunkkal szóbaállanak” – Kő András publicisztikája

Minden más foci
2025.10.02. 23:56

Guirassy Haaland nyomában; a francia csapatok Flick mumusai?

Bajnokok Ligája
2025.10.02. 12:20

Labdarúgás: másodszor is kikaptak a belgáktól az U17-es lányok

Utánpótlássport
2025.10.01. 17:28

„Nem hiányzik az edzősködés” – Jürgen Klopp félti a futball jövőjét

Minden más foci
2025.09.30. 11:20

Labdarúgás: ezer fölötti fiatalperc az NB I 8. fordulójában

Utánpótlássport
2025.09.30. 09:05

Labdarúgás: öt gólt rúgott a bolgároknak az U15-ös leányválogatott

Utánpótlássport
2025.09.27. 15:59

Labdarúgás: az U17-es fiúk kikaptak, az U15-ös lányok nyertek

Utánpótlássport
2025.09.25. 19:59

„Mindig mondta, hogy én leszek a világ legjobbja” – elsírta magát Dembélé gyerekkori barátja az Aranylabda-gálán

Francia labdarúgás
2025.09.23. 10:29
Ezek is érdekelhetik