Bolton: a tapasztalatlanság egyelőre Bogdán Ádám ellen szól

Vágólapra másolva!
2011.05.04. 14:23
A Bolton News szerdai elemzése szerint nem valószínű, hogy a következő idényben Bogdán Ádám lesz az angol labdarúgó-bajnokság élvonalában szereplő Bolton Wanderers első számú kapusa.

„Bogdán Ádám már bizonyította, hogy szükség esetén két biztos kézzel képes kisegíteni a csapatot, ám ahhoz még tapasztalatlan, hogy az együttes első számú kapusa legyen" – olvasható az írásban.

A lap úgy véli, a kapusposzton várható változtatás kulcstényezője az, hogy Owen Coyle menedzser mit kíván tenni a wigani kölcsönjátékról visszatérő Ali el-Habszival.

A Boltonban korábban kispadoztatott ománi kapus kiváló formába lendült, ez alapján méltó helyettese lehet a korosodó Jussi Jääskeläinennek, ám alighanem jó áron eladható is lesz, ami viszont a tervezett erősítések finanszírozása szempontjából lehet lényeges. (Állítólag az Arsenal, a Manchester City és az Aston Villa is nagy érdeklődéssel figyeli fejlődését).

Jääskeläinen 1997 óta véd a Boltonban, a klub legendás játékosai közé emelkedett, szerződéséből még egy esztendő van hátra – az ő esetleges áruba bocsátása mellett az szólhat, hogy ő a Wanderers egyik legjobban kereső futballistája.

Legfrissebb hírek

Labdarúgás: kik örökölhetik Gulácsiék kesztyűjét?

Utánpótlássport
2025.03.05. 20:46

Távozott Schön Szabolcs csapatának menedzsere

Angol labdarúgás
2025.01.22. 11:00

Schön Szabolcs: Jobban motivál a szabadnap, mint a prémium

Angol labdarúgás
2025.01.11. 11:30

Bogdán Ádám: Brutálisan erős mérkőzésre számítok a hollandok ellen

Magyar válogatott
2024.10.09. 11:34

Schön újabb gólpasszt adott, nyert a Bolton

Légiósok
2024.10.01. 23:08

Schön Szabolcs: Még mindig fiatal vagyok, dolgozni fogok a válogatottságért

Légiósok
2024.09.12. 09:29

Tüsszentésébe sérült bele Schön Szabolcs csapattársa

Angol labdarúgás
2024.09.05. 14:08

Schön Szabolcs Angliában folytatja, a Bolton Wanderershez igazolt – hivatalos

Angol labdarúgás
2024.08.02. 15:58
Ezek is érdekelhetik