Schön újabb gólpasszt adott, nyert a Bolton

V. J.V. J.
Vágólapra másolva!
2024.10.01. 23:08
Schön Szabolcs múlt héten megszerezte az első gólját boltonban, majd meghívót kapott magyar válogatottba (Fotó: Imago)
Schön Szabolcs készítette elő csapata, a Bolton Wanderers vezető gólját a Northampton ellen 4–2-re megnyert League One-bajnokin. Ennek apropóján összegyűjtöttük, hogyan teljesítettek kedden a magyar légiósok.

Schön Szabolcsnak az EFL Trophy után már a bajnokságban is van gólpassza: az ő asszisztja után szerzett vezetést a Bolton a Northampton elleni angol harmadosztályú bajnoki 6. percében. A Wanderers a hajrában 4–0-ra is vezetett, végül a hazaiak kettővel visszajöttek a meccsbe, de egyenlíteni nem tudtak.

Egy ligával feljebb, a Championshipben Szűcs Kornél csapata, a Plymouth folytatja a győzelem-vereség-sormintát: ezúttal a Burnley vendégeként kapott ki egy tizenegyesgóllal. A magyar válogatott hollandok és bosnyákok elleni keretébe bekerülő hátvéd végigjátszotta a mérkőzést. Callum Styles a hajrában állt be a Middlesbrough ellen hazai vereséget elszenvedő West Bromba.

ANGLIA
Championship (II. osztály)
Coventry City–Blackburn Rovers 3–0
Blackburn: Tóth Balázs a kispadon ült.
Burnley–Plymouth Argyle 1–0
Plymouth: Szűcs Kornél végig a pályán volt.
West Bromwich Albion–Middlesbrough 0–1
WBA: Callum Styles a 78. percben állt be.
League One (III. osztály)
Northampton–Bolton Wanderers 2–4
Bolton: Schön Szabolcs gólpasszt adott, sárga lapot kapott, a 82. percben lecserélték.

ÉSZAK-ÍRORSZÁG
Ligakupa, 2. forduló
Glentoran–Dergview 2–0
Glentoran: Gyollai Dániel a kispadon ült.

 

Legfrissebb hírek

Schön Szabolcs szerint az első háromban végezhet az ETO FC

Labdarúgó NB I
2025.09.03. 19:41

Schön Szabolcs kölcsönben az ETO FC-ben folytatja – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.09.01. 10:21

Schön Szabolcs az ETO FC játékosa lehet – NS-infó

Labdarúgó NB I
2025.08.31. 17:41

A magyar válogatott szélső maga kérte angol klubját – ne nevezzék a meccsekre

Légiósok
2025.08.23. 11:35

Meggondolta magát a svéd klub Schön Szabolcs kölcsönvétele ügyében

Légiósok
2025.08.11. 12:22

Championship: Kosznovszky bemutatkozása elmaradt; Styles remekelt Tóth Balázsék ellen

Légiósok
2025.08.09. 18:07

Újabb magyar játékos szerződhet az AIK-ba – sajtóhír

Légiósok
2025.08.09. 17:39

Távozott Schön Szabolcs csapatának menedzsere

Angol labdarúgás
2025.01.22. 11:00
Ezek is érdekelhetik