A magyar futballválogatott három kapusa 1990-ben született: Gulácsi Péter, Dibusz Dénes és Szappanos Péter egyaránt 34 esztendős, ezért
érdemes felkészülni arra, hogy néhány év múlva szükség lehet a pótlásukra.
Hazánk nem áll rosszul kapusfronton, ráadásul a feltörekvő generáció is egyre több lehetőséghez jut az NB I-ben.
A listavezető Puskás Akadémia 20 éves ígérete, Pécsi Ármin 2024 tavaszán, Markek Tamás sérülése után kezdhetett hosszabb távon is bizonyítani az élvonalban, s a debütálás annyira jól sikerült, hogy Hornyák Zsolt vezetőedző azóta is első opcióként gondol rá. Pécsi 19 NB I-es meccsen 21 gólt kapott, hét alkalommal pedig nem tudtak betalálni neki az ellenfelek. Fontos tapasztalat volt számára, hogy bemutatkozhatott a Konferencialigában, ráadásul olyan patinás csapat ellen is védhetett, mint az olasz Fiorentina, amely csak tizenegyespárbajban ejtette ki a Puskás Akadémiát.
A Nyíregyháza is a fiatalságban hisz a tizenhatoson belül:
a 20 esztendős Tóth Balázs eddig 16 mérkőzésen 19 kapott gólnál jár, és ötször tartotta „nullán” az ellenfél támadóit. A Spartacus számára egyértelműen az a cél, hogy bennmaradjon az élvonalban – ez Tóth töretlen fejlődéséhez és további rutinszerzéséhez is elengedhetetlen.
A nyáron jelentősen átalakult Fehérvárban az idén jóval több szerepelt kapnak az utánpótláskorú játékosok, mint korábban. Ennek egyik kedvezményezettje a Videoton saját nevelésű kapusa, a 20 éves Dala Martin. A 12 mérkőzésén 16-szor vették be a kapuját, és három olyan találkozó volt, amelyen szerzett gól nélkül távozott a rivális. Dala egyébként az előző évadban a frissen feljutott Nyíregyháza kapusa volt, így
igazán kiérdemelte, hogy az élvonalban védhessen, ráadásul az „alma materében” teheti meg ezt.
A 21 éves Simon Barnabás két együttesben is pályára lépett már az NB I aktuális évadában: a Paksban nyolc meccsen 15 gólt kapott, majd Szappanos Péter visszatérésével kölcsönbe szerződött a Diósgyőrhöz, amelyben eddig három meccsen 5-ször vették be a kapuját.
Kíváncsiak voltunk, mit gondol az utánpótláskorúak szerepeltetéséről a korábbi 21-szeres válogatott kapus, Bogdán Ádám.
Nagyon előremutató, hogy a fiatal kapusok most ilyen sok játékpercet kapnak az NB I-ben,
mert – nem nagy titok – csak így lehet tapasztalatot szerezni. Nem mellesleg ez az egyetlen lehetséges útja a fejlődésnek, rengeteget kell védeniük, minél magasabb szinten, hogy aztán akár külföldön, akár később a válogatottban is megállják a helyüket.”
Bogdán szerint a legnagyobb kezdeti nehézséget a nyomás kezelése jelenti.
„Hatalmas a különbség az utánpótlás-bajnokságok és az NB I között. Amikor U19-ben hibázol, sokkal szűkebb kör látja, és nem kapsz olyan reakciókat, mint amikor a felnőttélvonalban potyagólt kapsz. Egészen más a tétjük ezeknek a mérkőzéseknek: a játékostársak és a stábtagok karrierjét is befolyásolhatja néhány rossz döntés, illetve – kár tagadni – sok pénz is múlhat rajta.”
Kapusposzton hosszú ideje nincs gondja a válogatottnak.
„Szerintem a magyarországi kapusképzés magas színvonalú, elsősorban a technikai elemekben: például labdafogásban és vetődésben. Ami viszont nem rekonstruálható itthon, az a tempó. Gondoljunk csak bele, a huszonkét éves Hegyi Krisztián edzésen rendszeresen a Premier League-ben szereplő West Ham-játékosok lövéseit védte, vagy ott van a tizenkilenc esztendős Yaakobishvili Áron, aki a Barcelona felnőttcsapatával is edz.
Abban bízom, hogy amikor a mostani Gulácsi, Dibusz, Szappanos fémjelezte kitűnő generáció kifut, a ma még fiatal srácok készek lesznek a válogatottságra.
Azt még hozzá kell tenni, hogy az említett két korcsoport között nincs légüres tér, hiszen például a Blackburnben légióskodó Tóth Balázs szintén remek kapus.”
(Kiemelt képünkön: A 20 éves Pécsi Ármin remekül véd a Puskás Akadémiában Forrás: Puskás Akadémia)