Németh Krisztiánt a Panioniosz venné kölcsön

Vágólapra másolva!
2010.12.14. 00:13
null
Némethnek a Panioniosz adna több lehetőséget
Egybehangzó görög lapértesülések szerint a Panioniosz labdarúgócsapata kölcsönvenné Németh Krisztiánt, Kosztasz Mitroglut és Jannisz Papadopuloszt az Olympiakosztól.

Az athéni piros-kékek a három játékos féléves kölcsönvételéért cserébe odaadnák a pireusziaknak egyik legnagyobb értéküket: a csapatkapitány, válogatott jobbhátvéd Joannisz Maniatiszt, akit az Olympiakosz már hosszabb ideje meg akar szerezni.

A kiesés ellen harcoló Panioniosz mindenképpen erősíteni akar (elsősorban támadósorán), de a klubnak nincs pénze játékosvásárlásra, ezért ajánlották fel „csalinak" Maniatiszt.

Az Olympiakosz napokon belül válaszol a Panioniosz megkeresésére, az első számú kérdés az, hogy Ernesto Valverde vezetőedző akarja-e, hogy a játékosmozgás következtében leszűküljön a kerete.

Németh eddig a görög bajnokságban mindössze kétszer kapott lehetőséget az Olympiakoszban, összesen 42 percet játszott. A válogatott Mitroglu csak öt bajnokin lépett pályára a 2010–2011-es szezonban, csakúgy, mint Papadopulosz.

Legfrissebb hírek

Heti légiósprogram: Gyollai Dániel csapata kupadöntőt játszik

Légiósok
19 órája

Légióskörkép: Szoboszlai-gól, Gazdag-, Kerkez- és Kleinheisler-gólpassz

Légiósok
22 órája

Elmentek otthonról a hazaiak, ez nem a vendéglátók napja volt a Bundesligában

Német labdarúgás
2025.03.01. 18:18

A Premier League legkomplettebb tízese? Szoboszlai Dominik pazar idénye számokban

Légiósok
2025.02.28. 16:05

Varga Kevin nem fordul a FIFA-hoz, de szabadon igazolható lett

Légiósok
2025.02.28. 14:20

Sallai Roland: Elképesztő légkör vár ránk Törökországban

Magyar válogatott
2025.02.28. 07:00

Higgyünk a szemünknek! – Deák Zsigmond jegyzete

Légiósok
2025.02.27. 23:09

José Mourinhót négy meccsre eltiltották a Galata–Fener után történtek miatt

Minden más foci
2025.02.27. 22:13
Ezek is érdekelhetik