Osasuna: A lefordulásra figyeltem, aztán már lőttem is - Vadócz Krisztián

Vágólapra másolva!
2010.04.11. 20:17
Az élvonalbeli spanyol labdarúgó-bajnokság (Primera División) 31. fordulójában az Osasuna hazai pályán nyert a Zaragoza ellen, a győzelemből a vendéglátók magyar válogatott légiósa, Vadócz Krisztián parádés góllal vette ki a részét.

„Egy jó passzt kaptam a csapattársamtól, én arra figyeltem leginkább, hogy sikerüljön jól lefordulni a védőmről, aztán már lőttem is, mert a helyzeti előny megszerzése mellett a labda is pont jól felpattant egy kicsit" – emlékezett a gólt szerző Vadócz, aki az öltözőből kifelé jövet tájékoztatta a Nemzeti Sport Online-t. De méterre pontosan nem tudta belőni, hogy hol is állt a lövés pillanatában, miközben spanyol internetes oldalakon a gólvonaltól 35 és 50 méter közötti távolságra tették.

„Nem volt az ötven méter, de valóban nagyon messze volt. Egy védőre emlékszem konkrétan, akiről lefordultam, de állt a közelünkben még több zaragozai játékos is, legalábbis a gól utáni örömben kerülgetnem kellett néhányat, erre emlékszem, de hogy nem tudtak játékba avatkozni, az legyen az ő bajuk."

Vadócz – aki a 79. percben, egygólos hazai vezetésnél a kispadról szállt be a játékba csereként – elárulta: hasonló feladattal bízták meg, mint a Barcelona elleni találkozón, az ék mögötti területet kellett megjátszania. Ebbe bele kellett férjen, hogy védekezzen is, hiszen a vendégek a 85. perctől már emberelőnyben futballozhattak és bizony támadtak is az egyenlítés reményében. Utóbbit éppen Vadócz tette semmissé, aki friss erőként a kontrákba is bekapcsolódott.

VADÓCZ KRISZTIÁN GÓLJÁNAK VIDEOFELVÉTELÉT ÉS A FORDULÓ TOVÁBBI EREDMÉNYEIT ITT TALÁLJA!

Legfrissebb hírek

Szalai Attila és Matheus Saldanha klubot váltott, az Arsenal a Chelsea-től igazol – pénteki transzferhíradó

Minden más foci
13 órája

39 évesen tért vissza az olasz élvonalba Edin Dzeko – hivatalos

Olasz labdarúgás
Tegnap, 15:02

A magyar válogatott egy helyet visszaesett a FIFA-világranglistán

Minden más foci
Tegnap, 11:05

Japán videójáték sztárja lett a magyar ikon

Minden más foci
Tegnap, 9:16

Döntöttek a Lyonról, marad az élvonalban a klub

Francia labdarúgás
2025.07.09. 17:14

Egy év börtönbüntetést kapott Carlo Ancelotti

Spanyol labdarúgás
2025.07.09. 16:33

Szoboszlaiék klubja többet költött új játékosokra, mint a francia élvonal

Minden más foci
2025.07.09. 14:20

Klub-vb: drasztikus jegyárcsökkentés a kevés néző miatt

Klub-vb
2025.07.07. 13:44
Ezek is érdekelhetik