Elhasalt otthon a Szeged (Fotó: Frank Yvette/Dél-Magyarország)

 

LABDARÚGÓ NB II
18. FORDULÓ

SZEGED-CSANÁD GA–ETO FC GYŐR 04 (02)
Szeged, 
Szent Gellért Fórum, zárt kapuk mögött. Vezette: Takács János (Horváth N., Tőkés)
Szeged-Csanád GA: 
Varga B. – Ódor, Moga, Deák I., Mohl – Oláh G., Simon Á. (Gajdos, 79.) – Varga Sz. (Gréczi, a szünetben), Germán (Rózsahegyi, 86.), Dobos Á. (Dobronoky, 79.) – Grumics. Vezetőedző: Dobos Barnabás
ETO FC Győr: Gundel-Takács – Kovács K., Temesvári, Lipták, Kerkez – Kiss M., Vaskeba (Mucska, 88.) – Berki (Farkas B., 83.), Májer M. (Vitális, 84.), Sipőcz (Vankó, 70.) – Priskin. Vezetőedző: Csató Sándor
Gólszerző Priskin (38., 53., 56.), Májer (43.)
MESTERMÉRLEG
Dobos Barnabás: 
– Szomorú vagyok, mert nem fizikailag, hanem mentálisan voltunk érthetetlenül gyengék. Nem ezt vártam a nyíregyházi siker után, sajnos az első félidőben sok volt az alibipasszunk.
Csató Sándor: 
– Az első perctől magabiztosak voltunk, nem is tudok rosszat mondani a csapatomra. Jól védekeztünk, nem engedtük helyzethez jutni az ellenfelet, a labdát is jól járattuk.

ÖSSZEFOGLALÓ

Határozottabban kezdte a mérkőzést a Győr, az első húsz percben a Szeged nem tudott támadást építeni. Aztán a hazaiak is ki tudtak kicsit szabadulni a nyomás alól, voltak beadásaik, támadásaik, ám ezek nem jelentettek annyi veszélyt, mint a Győr lehetőségei.

A 38. percben a felezővonalnál szerzett labdát a Győr, Berki indította a 63-szoros válogatott Priskint, aki balról a 16-oson belülre vezette a labdát, majd a láb mellett bokából kilőtte a bal alsót. Gyorsan jött a második, amikor a 43. percben Májer fejelt a kapuba.

Pörgősebben kezdte a második félidőt a Szeged, ennek eredménye volt öt perc alatt két beadás, amelyet a kapus, majd egy védő mentett a támadók elől. Mindez hiába, mert a Győr gyorsan elvégzett egy szabadrúgást, Priskin pedig biztosan lőtte be a ziccert. Ismét gyorsan jött az újabb győri gól, és megint Priskin fejezte be a támadást egy kispályás stukkolással.

Ezen a napon nem volt vita, melyik csapat nyer, a Győr jól használta ki a lehetőségeit, és mezőnyben is harcosabb, dinamikusabb volt. 04

18. FORDULÓ
November 25.
Szolnoki MÁV FC–Békéscsaba 1912 Előre 0–0
BFC Siófok–Aqvital FC Csákvár 2–1
Budaörs–Szombathelyi Haladás 4–0
Kaposvári Rákóczi FC–Soroksár 0–4
PMFC–DEAC 2–1
FC Ajka–Dorogi FC 2–0
Vasas FC–Nyíregyháza Spartacus 1–0
Szeged-Csanád Grosics Akadémia–ETO FC Győr 0–4
Gyirmót FC Győr–Kazincbarcika SC 2–1
DVSC–Szentlőrinc 4–1

AZ ÁLLÁS
1. DebreceniVSC18125142–12+30 41
2. Budaörs1812632–17+15 36
3. Pécsi MFC18105322–9+13 35
4. Vasas FC1896330–19+11 33
5. Gyirmót FC Győr18102622–16+6 32
6. Szombathelyi Haladás1885528–18+10 29
7. Soroksár SC1884627–21+6 28
8. Nyíregyháza Spartacus1883717–17027
9. Szolnoki MÁV FC1876517–18–1 27
10. ETO FC Győr1875629–21+8 26
11. Békéscsaba 1912 Előre1866619–25–6 24
12. FC Ajka1872931–28+3 23
13. BFC Siófok1872927–30–3 23
14. Szeged-Csanád Grosics Akadémia1863917–28–11 21
15. Kaposvári Rákóczi FC1856720–26–6 21
16. Kazincbarcika SC1854915–27–12 19
17. Szentlőrinc18521116–32–16 17
18. Dorogi FC1845915–28–13 17
19. FC Csákvár18351027–40–13 14
20. Debreceni EAC1831513–34–21 9

 

PERCRŐL PERCRE

90+2. perc: vége a mérkőzésnek.

90. perc: Lipták kapott sárgát.

88. perc: győri csere: Vaskeba helyére Mucska érkezik.

86. perc: Germán helyett Rózsahegyi folytatja.

83. perc: győri cserék: Berki helyett Farkas B. érkezik, illetve Májer helyére Vitális jött.

83. perc: Grumics közelről, bevetődve a kapusba belsőzte a labdát, Nagy ziccer volt!

79. perc: kettős szegedi csere: Simon Á. helyett Gajdos, illetve Dobos Á. helyett Dobronoky érkezik.

Hiába őrizte szorosan a győri támadókat a szegedi védelem (Fotó: Frank Yvette/Dél-Magyarország)

71. perc: Vankó máris lőtt, Varga B. védett.

70. perc: győri csere: Sipőcz helyett a korábbi szegedi játékos, Vankó érkezett, aki egyébként Priskin öccse.

68. perc: Simon Á. beadását Grumics bevetődve emelte fölé az ötösről.

60. perc: Berki kap sárgát.

58. perc: Moga kap sárgát.

56. perc: GÓÓÓÓL, 0-4. Egy távoli lövés megpattant egy védőn, Priskin egyedül volt az ötösön, fejjel felemelte a labdát, majd megstukkolta azt Varga B. fölött, 0-4.

53. perc: GÓÓÓÓL, 0–3. Berki gyorsan elvégzett egy szabadrúgást, Priskin egyedül lépett ki, és a kapu jobb sarkába lőtt, 0–3.

50. perc: Grumics lépett meg a bal oldalon, lapos passzát egy védő mentette Dobos Á. elől.

48. perc: Dobos Á. jobb oldali beadását vetődve védte Gundel-Takács.

46. perc: cserélt a Szeged: Gréczi folytatja Varga Sz. helyén

46. perc: folytatódott a mérkőzés. 

Vége az első félidőnek, megérdemelten vezet a Győr.

Ezt a labdát megfogta a szegedi kapus (Fotó: Frank Yvette/Dél-Magyarország)


45+1. perc: Dobos Á. jobb oldali beadása után Simon Á. csúsztatott, Gundel-Takács eldőlve védett.

43. perc: GÓÓÓÓÓL, növelte előnyét a Győr. Sipőcz jobbról beadott, Májer közelről fejelt a kapuba, 0-2.

40. perc: Oláh G. kap sárgát.

38. perc: GÓÓÓL, 0–1. Berki indította jobb oldalon Priskint, a korábbi válogatott támadó rávezette a védőre a labdát, majd bokából kilőtte a bal alsót, 0-1. 

35. perc: Berki jó 25 méterről ellőtte a labdát, a jobb alsóba tartó labdát Varga B. eldőlve fogta meg.

31. perc: kiegyenlítődött a játék.

22. perc: Ódor jobb oldali beadására jól mozdult ki Gundel-Takács.

13. perc: Moga kér ápolást, vérzik.

12. perc: Májer balról a 16-os és az oldalvonal közötti területről kapura lőtt szabadrúgásból, Varga B. biztonságból fölétolta.

11. perc: Priskin kapott jó labdát balról Berkitől, középről 12 méterről fejelt, éppen Varga B. kezébe.

Elrobogott az ETO a Szeged mellett (Fotó: Frank Yvette/Dél-Magyarország)

6. perc: többnyire a Győr birtokolja a labdát.

1. perc: már volt egy beadás, Varga Sz. labdája lecsúszott.

1. perc: A vendégek kezdték a játékot.

Fehérben a Győr, kék-feketében a hazai alakulat.

Köszöntjük kedves olvasóinkat, hamarosan kezdődik a mérkőzés. Megtudjuk, hogy mire megy a legutóbb Nyíregyházán diadalmaskodó Szeged a vasárnapi győri rangadón fölényesen nyerő ETO ellen.