Könnyed Loki-siker a DEAC ellen, botlott a Budaörs, csabai bravúr a Vasas ellen

F. B., P. Gy.F. B., P. Gy.
Vágólapra másolva!
2020.12.13. 12:51
null
Négyszer ünnepelhetett a Loki a városi rangadón (Fotó: Kovács Péter/Hajdú-Bihari Napló)
Kilenc mérkőzést rendeznek vasárnap a labdarúgó NB II 21. fordulójában. A listavezető Loki habkönnyen, már az első félidőben négy gólt vágva győzte le a városi rangadón a DEAC-ot. A Gyirmót hazai pályán szenvedett kínos vereséget a Szentlőrinctől, míg a Kaposvár a ráadásban szerzett győztes találatot az ETO ellen. A Soroksár magabiztosan verte meg a Dorogot, míg a Siófok meglepetésre a Budaörsöt múlta felül. Az esti programban a Kazincbarcika több mint két hónapos nyeretlenségének vetett véget az Ajka ellen, a Szeged ikszelt a Csákvárral, majd a Békéscsaba idegenben ért el bravúros diadalt a Vasassal szemben.


LABDARÚGÓ NB II
21. FORDULÓ

VASAS FC–BÉKÉSCSABA 1912 ELŐRE 2–3 (1–1) ÖSSZEFOGLALÓ ITT!
Illovszky Rudolf Stadion,
zárt kapuk mögött. Vezette: Berke Balázs (ifj. Varga Gábor, Punyi Gyula)
VASAS: Jova – Szivacski, Otigba, Szilágyi Z., Silye – Hidi M. S., Pátkai – Radó (Pekár, 85.), Kovács M. (Szatmári L., a szünetben), Balajti (Hinora, 64.) – Feczesin. Vezetőedző: Schindler Szabolcs
BÉKÉSCSABA: Uram – Nagy S. (Hursán, 85.), Farkas M., Bora, Mészáros M. – Babinyecz (Gránicz, 53.) – Szabó P., Kitl M. (Máris, 53.), Király P., Horváth P. – Lukács R. (Paudits, 67.). Vezetőedző: Preisinger Sándor
Gólszerző: Radó (1–0) a 12., Lukács R. (1–1) a 45., Mészáros M. (1–2) a 69., Feczesin (2–2) a 74., Szabó P. (2–3) a 80. percben
MESTERMÉRLEG
Schindler Szabolcs:
– Gyenge teljesítményt nyújtottunk, számos helyzetben rosszul döntöttünk, és ez számított ezen a mérkőzésen. Az utóbbi hetekben kevés gólt kaptunk szögletet és szabadrúgást követően, ezúttal nem így történt. Ilyen a futball, még többet kell dolgoznunk a célunk eléréséhez.
Preisinger Sándor: – Felvállaltuk a támadófutballt, illetve védekezésben is megoldottuk a feladatot. Zavartak az apró hibák, de igyekeztünk kilencven percig koncentrálni. A vírus után kezd ismét összeállni a keret, és kezdjük kihasználni a helyzeteket is. Csapatszinten felnőttünk a Vasas szintjére, sőt…

SZEGED-CSANÁD GA.–AQVITAL FC CSÁKVÁR 0–0 ÖSSZEFOGLALÓ ITT!
Szeged
, zárt kapuk mögött. Vezette: Sipos Tamás (Hofbauer Roland, Belicza Bence Péter)
SZEGED: Varga B. – Ódor, Moga, Simon Á., Deák I., Mohl – Oláh G., Germán – Dobos Á., Varga Sz. – Grumics. Vezetőedző: Dobos Barna
CSÁKVÁR: Markek – Major G., Albert I., Nándori, László N. – Madarász, Radics (Mim, 71.), Kocsis B. – Baracskai (Ganbajar, 88.), Daru, Sejben (Vörös, 88.).Vezetőedző: Visinka Ede
MESTERMÉRLEG
Dobos Barna:
– Minden pontnak jelentősége van, de nyilván nyerni akartunk. A Csákvár azonban gólerős csapat, nem is kiesőjelölt. A masszivitásunkkal elégedettek lehetünk, a védekezés kifejezetten jó volt, de a labdakihozatalokkal többet lehetett volna kezdeni.
Visinka Ede: – Az első félidőben kapura lövésig sem jutottunk, míg a Szeged a mélységi labdakihozatallal veszélyes volt. A szünet után még jobban igyekeztünk, de igazi ziccerünk nem volt.

KAZINCBARCIKAI SC–FC AJKA 1–0 (0–0)
ÖSSZEFOFLALÓ ITT!
Kazincbarcika
, zárt kapuk mögött. Vezette: Takács János (Kovács Gábor, Rózsa Dávid)
KAZINCBARCIKA: Horváth L. – Majzik, Dávid Z., Oltean, Farkas A. – Borbély B., Németh T., Oldal, Toma – Kovác, Kelemen M. (Tóth L. , 69.).Megbízott vezetőedző: Kriston István
AJKA: Horváth D. – Görgényi, Heffler T., Tar, Tóth G. – Kenderes (Nagy I., 81.), Szekér (Szűcs K., 70.), Soltész D. (Irimiás, 65.), Présinger (Rétyi, 65.), Csizmadia Z. (Zamostny, 70.) – Nagy M. K. Vezetőedző: Kis Károly
Gólszerző: Kelemen M. (1–0) az 59. percben
MESTERMÉRLEG
Kriston István:
– Mindent megvalósítottunk, amit elterveztünk, megvolt a szükséges agresszivitás, és a játékunk sem nézett ki rosszul. Elégedett vagyok a játékosok teljesítményével, a csapat produkciójával.
Kis Károly: – Szerettük volna szépen befejezni a szezont, sajnálom, hogy nem sikerült. Rengeteg lehetőséget szalasztottunk el, és ezért nagy árat fizettünk. Ugyanakkor tanultam egy új szabályt, mert úgy is ki lehet kapni, ha a labda nem halad át a gólvonalon.

DEBRECENI VSC –DEBRECENI EAC 4–1 (4–1) ÖSSZEFOGLALÓ ITT!
Debrecen,
zárt kapuk mögött. Vezette: Pintér Csaba (Kovács II Gábor, Király Zsolt)
DVSC: Gróf – Kinyik, Szatmári Cs., Pávkovics – Baráth P. (Varga J., a szünetben) – Bévárdi (Kenderesi, 83.), Bódi (Haris, 66.), Dzsudzsák, Ferenczi J. (Sós, 66.) – Bárány, Szécsi M. (Pintér Á., a szünetben). Vezetőedző: Kondás Elemér
DEAC: Tóth D. – Nagy Z. (Papp F., 37.), Soltész J. (Szabó K, a szünetben), Belényesi, Orosz M. – Spitzmüller – Kiss B. (Kertész, 64.), Nikitscher, Nagy K., Sándor T. – Székely D. (Damásdi, 74.). Vezetőedző: Sándor Tamás
Gólszerző: Szécsi M. (1–0) a 15., Szécsi M. (2–0) a 29., Bárány (3–0) a 33., Bárány (4–0) a 36., Kiss B. (4–1) a 43. percben
MESTERMÉRLEG
Kondás Elemér:
– A legfontosabb volt, hogy győzzünk, így elégedett vagyok a csapattal. Az első félidőben jól futballoztak játékosaim, kihasználtuk az adódó lehetőségeket, így hamar eldőlt a három pont sorsa.
Sándor Tamás: – A DVSC ellen nem a legszerencsésebb bátran futballozni, mi mégis megpróbáltuk a mérkőzés elején… Nehéz bajnokira számítottunk, s a Loki ilyen különbséggel is megérdemelten nyert. Annak azért örülök, hogy az előre játékunkban látszik a fejlődés.

BFC SIÓFOK–BUDAÖRSI SC 2–1 (0–0) ÖSSZEFOGLALÓ ITT!
Siófok, zárt kapuk mögött. Vezette: Nazsa Tamás (Tőkés Róbert, Ország Péter)
SIÓFOK: Hutvágner – Polényi, Jagodics B., Horváth M., Kiss B. – Kecskés, Tajthy – Horváth P. (Cipf, 72.), Gaál B. (György, 90.), Balogh B. B. (Deutsch B., 90.) – Elek B. (Tóth-Gábor, 78.). Vezetőedző: Waltner Róbert
BUDAÖRS: Kovács P. – Marques-Airosa, Fényes, Kékesi, Czár – Molnár Cs. (Horváth E., 72.), Petneházi, Sajbán Miklós – Csiki (Petró, 81.), Halmai (Halácsi, 82.), Pethő B. (Molnár T., 64.). Vezetőedző: Márkus Tibor
Gólszerző: Horváth M. (1–0) a 46., Csiki (1–1) a 47., Cipf (2–1) a 78. percben
MESTERMÉRLEG
Waltner Róbert:
– Jó iramú mérkőzést játszottunk, amelynek végén a kidolgozott taktika fegyelmezett betartásának, illetve játékosaim alázatának és akaratának köszönhetően nyertünk.
Márkus Tibor: – Jól játszottunk, de helyzeteinket nem sikerült értékesítenünk, így mivel mi döntetlent nem játszunk, csak a vereség maradhatott.

SZOLNOKI MÁV FC–SZOMBATHELYI HALADÁS 2–0 (0–0) ÖSSZEFOGLALÓ ITT!
Szolnok,
zárt kapuk mögött. Vezette: Zám Zsolt (Horváth Zoltán, Márkus Péter)
SZOLNOK: Molnár-Farkas – Csirmaz, Szekszárdi, Kovács O., Tamás L., Kotula – Kónya M. (Berdó, 84.), Tisza K., Rokszin – Kurdics (Tóth Benjámin, 74.), Szabó B. (Horgosi, 90+1.). Vezetőedző: Csábi József
HALADÁS: Rózsa – Kállai (Szalay, 73.), Mocsi, Schimmer, Doktorics (Tóth M., 65.) – Schuszter, Csilus T. – Medgyes Z., Németh Márió, Rácz F. – Farkas B. (Tóth Barna, 57.). Vezetőedző: Mátyus János
Gólszerző: Doktorics (öngól, 1–0) az 58., Kovács O. (2–0) a 90+2. percben
MESTERMÉRLEG
Csábi József:
– Úgy fejeztük be ezt a rendkívül hosszú őszi szezont, ahogyan szerettük volna. A játék szinte minden elemében felülmúltuk a Haladást, teljesen megérdemelt győzelmet arattunk.
Mátyus János: – Ritka az olyan mérkőzés, amikor a vesztes csapat edzője sem lehet elégedetlen. Persze a vereség miatt szomorúak vagyunk, de aki pályára lépett, dicséretet érdemel. Játékban nem nőtt fölénk a Szolnok, de egy szerencsétlen öngóllal megszerezte a vezetést, utána csak rohantunk az eredmény után.

KAPOSVÁRI RÁKÓCZI–ETO FC GYŐR 2–1 (1–0) ÖSSZEFOGLALÓ ITT!
Kaposvár,
zárt kapuk mögött. Vezette: Gaál Ákos (Kulman Tamás, Vörös Dániel)
KAPOSVÁR: Pogacsics (Laky, 62.) – Nagy J., Ur, Nagy T., Hadaró (Szabó A., 77.) – Gál M. – Szederkényi, Szakály A., Erdei C. (Bíró D., 90.), Balázs Zs. (Varjas Z., 60.) – Szarka. Megbízott edző: Kostorják Zsolt
GYŐR: Gundel-Takács – Kovács K., Lipták, Temesvári, Kerkez (Fejes A., 42.) – Bagi, Kiss M. (Farkas B., 58.) – Sipőcz (Vitális, 58.), Berki, Májer M. (Erdei M., 90+4.) – Priskin (Vaskeba, 42.). Vezetőedző: Csató Sándor
Gólszerzők: Ur (1–0) a 31., Vaskeba (1–1) a 84., Szarka (2–1) a 90+5. percben
MESTERMÉRLEG
Kostorják Zsolt:
– Igazi csapatmunka volt a győzelem! A játékosok kitették a pályára a szívüket, küzdöttek a klubért, az edzőjükért, a másodedzőjükért, akik szinte egy hónapja nem léphetnek be az öltözőbe. A mérkőzésnek voltak fordulópontjai, amikor nem igazán éreztem, hogy sikerül a győzelem, de Fortuna visszaadta, amit a koronavírus elvett.
Csató Sándor: – Ez már a sokadik olyan mérkőzésünk, amelyiken úgy éreztem a pálya szélén, hogy fölényben futballozunk. Sokat tettünk az egyenlítésért, az első félidőben voltak helyzeteink, de nem használtuk ki, míg az ellenfél az első lehetőségét gólra váltotta. Játékosok becsülettel tették a dolgukat, nagy erőket mozgósítottunk, és sikerült is egyenlíteni. Ezt követően úgy éreztük, a győzelem is meglehet, de egy kontrából gólt kaptunk.

SOROKSÁR SC–DOROGI FC 2–0 (0–0)ÖSSZEFOGLALÓ ITT!
Budapest,
Haraszti út, zárt kapuk mögött. Vezette: Nagy Norbert (Szilágyi Norbert, Bertalan Dávid)
SOROKSÁR: Varga Á. – Gárdos (Tóth D., a szünetben), Takács Zs., Valencsik, Vida K. – Huszák, Derekas – Orosz M. (Lipcsei K., 90+2.), Csernik, Szerető (Ladányi, 90+2.) – Lovrencsics B. (Erdélyi L., 86.). Megbízott edző: Dejan Milovanovics
DOROG: Mursits – Nyíri, Lénárt, Berkó, Zabari (Szerencsi, 72.) – Mészáros Á., Nagyházi – Zuigeber, Girsik (Beliczky, 72.), Papp M. – Vígh Á. Vezetőedző: Fenyvesi László
Gólszerző: Lovrencsics B. (11-esből, 1–0) a 34., Derekas (2–0) az 59. percben
MESTERMÉRLEG
Dejan Milovanovics
: – Amit a mérkőzés előtt megbeszéltünk, mind megvalósult, magabiztos játékkal szereztük meg a három pontot. Végig jól működött a védelmünk, és volt önbizalma a csapatnak. Külön örülök a fiatal Vida Kristóf jó játékának, maradéktalanul megoldotta a rábízott feladatot.
Fenyvesi László: – Egy szöglet és egy szabadrúgás eldöntötte a mérkőzést, pedig készültünk rá, hogy magas csapat a Soroksár. Sajnos mind a kétszer hibáztunk, így nem szereztünk pontot. Több helyzetünk is volt, de ameddig nincs önbizalmunk, nem szerzünk gólt sem.

GYIRMÓT FC GYŐR–SZENTLŐRINC SE 1–2 (1–0) ONLINE KÖZVETÍTÉS ITT!
Győr-Gyirmót, zárt kapuk mögött. Vezette: Kovács J. Zoltán (Máyer Gábor, Sinkovicz Dániel)
GYIRMÓT: Rusák – Major M., Lázár P., Hajdú Á., Szegi – Vass Á. – Somogyi-Bakos (Herjeczki, 65.), Nagy P., Vogyicska, Heffler N. – Szatmári I. (Simon A., 79.). Megbízott edző: Németh Zoltán
SZENTLŐRINC: Hajagos – Molnár R., Dulló, Keresztes, Nagy B. – Hleba, Lehoczky (Kovács D., a szünetben) – Harsányi I. (Nikics, 90.), Fröhlich (Cenaj, a szünetben), Kapronczai – Torvund (Kondor, a szünetben, Sili, 84.). Vezetőedző: Marián Sluka
Gólszerző: Szegi (1–0) a 27., Hleba (11-esből, 1–1) a 60., Harsányi I. (1–2) a 89. percben
MESTERMÉRLEG
Németh Zoltán:
– Sokat tettünk a győzelemért döntetlen állásnál, de ismét beleestünk abba a hibába, amibe a múlt héten, és vereség lett a vége. Sorsdöntő volt a vendégek ajándék büntetője.
Marián Sluka: – Több fordulón keresztül fizettük a tanulópénzt, de összeérett együttesünk. Győzelmünk igazi csapatmunka volt, az utolsó pillanatig türelmesen játszottunk, amelynek meg lett az eredménye.

AZ ÁLLÁS
1. Debreceni VSC 21 14 6 1 50–16 +34 48
2. Budaörs 21 13 8 39–25 +14 39
3. Pécsi MFC 20 11 6 3 28–11 +17 39
4. Vasas FC 21 11 6 4 35–23 +12 39
5. Gyirmót FC Győr 21 11 2 8 25–20 +5 35
6. Szombathelyi Haladás 21 9 6 6 30–20 +10 33
7. Soroksár SC 21 9 5 7 31–24 +7 32
8. Szolnoki MÁV FC 21 8 8 5 21–20 +1 32
9. Békéscsaba 1912 Előre 21 8 6 7 26–29 –3 30
10. ETO FC Győr 21 8 5 8 33–25 +8 29
11. Nyíregyháza Spartacus 20 8 4 8 19–20 –1 28
12. FC Ajka 21 8 2 11 34–33 +1 26
13. BFC Siófok 21 8 2 11 29–34 –5 26
14. Szeged-Csanád Grosics Akadémia 21 7 4 10 19–32 –13 25
15. Kaposvári Rákóczi FC 21 6 7 8 23–31 –8 25
16. Szentlőrinc 21 7 3 11 19–33 –14 24
17. Kazincbarcika SC 21 6 4 11 17–30 –13 22
18. Dorogi FC 21 5 5 11 18–34 –16 20
19. FC Csákvár 21 4 7 10 31–43 –12 19
20. Debreceni EAC2141717–41–2412

Hétfőn játsszák:
20.00: Pécsi MFC–Nyíregyháza Spartacus (Tv: M4 Sport) – élőben az NSO-n!

A következő, 22. fordulót január 31-én játsszák.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik