Paks: egy-két igazolás, horvát és török edzőtábor várható

Vágólapra másolva!
2012.12.13. 18:17
Tomiszlav Szivics, a labdarúgó NB I-ben szereplő Paks vezetőedzője az MTK-tól érkező Könyves Norberten kívül egy-két minőségi futballistával szeretné megerősíteni keretét a felkészülés során, amelyben szerepel egy hétnapos horvát és egy tíznapos török edzőtábor is.

„Szeretnénk egy-két minőségi játékossal erősíteni, aki képes egyből a kezdőcsapatba kerülni, persze csak, ha a lehetséges kategóriába tartozik. Biztosan lesznek távozók is, azaz nem kell nekik, mindössze elmondtam nekik, hogy már nem abból a pozícióból indulnak, mint előtte voltak" – nyilatkozta Tomiszlav Szivics vezetőedző egy videointerjúban a klub hivatalos oldalán.Tomiszlav Szivics vezetőedző egy videointerjúban a klub hivatalos oldalán.

„Január 10-én kezdődik a felkészülés, az első pár napban felmérések és vizsgálatok várnak a fiúkra. Ezt követően kemény alapozás lesz, ezért már most is kaptak programot a játékosok, hogy majd azt kibírják, mert nem lesz olyan könnyű. Jelen pillanatban úgy fest, hogy megyünk egy hétre Horvátországba, majd itthon leszünk ugyanennyit, azután tíz napra Törökországba utazunk edzőtáborba. Ezeken próbálunk erős ellenfelekkel játszani, mert csak így tudunk haladni előre" – tette hozzá a magyar állampolgársággal is rendelkező szerb szakember.

A Nemzeti Sport Online korábban már beszámolt róla, hogy a klub megfelelő ajánlat esetén Simon Attilát, Sipeki Istvánt, Sifter Tamást és Kovács Attilát is elengedi, Pokorni Pétert pedig kölcsönadja.

TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS AZ MVM PAKSI FC-NÉL
Érkezők: Bohner Roland (Szolnoki MÁV FC – kölcsönből vissza ?), Kiss Máté (Veszprém – kölcsönből vissza), Könyves Norbert (MTK Budapest), Nagy István (Szolnoki MÁV FC – kölcsönből vissza ?), Tamási Gábor (Szolnoki MÁV FC – kölcsönből vissza ?), Vári Barnabás (Szolnoki MÁV FC – kölcsönből vissza ?)
Távozik/távozhat: Kovács Attila (?), Pokorni Péter (?), Sifter Tamás (?), Simon Attila (?), Sipeki István (?)
Kiszemeltek:
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik