Pintér Attila (balra) és Horváth Ferenc beszélget a mérkőzés után (Fotó: Török Attila)

 

A mezőkövesdiek trénere, Pintér Attila először nem a találkozóval, hanem a bennmaradás kiharcolásával foglalkozott.

„Amit vállaltunk, azt teljesítettük. Mezőkövesden kezdtem el visszajönni a magyar futballba, akkor még az NB II-be hívtak. Akkor is követtem az egyesület életét, amikor nem voltam itt. Óriási erőfeszítéseket tesz az elnök, óriási szeretetet kapunk a szurkolóktól, még akkor is, ha nem lehetnek most a lelátón. És nagyon büszke vagyok a csapatra azért, hogy következő idényben is NB I-es lesz. Egy hete egy úriember név nélkül azt írta, hogy NB II: üzenem neki, hogy ez NB I. Sok rosszindulatú ember mindenhol keresztbe akart tenni, üzenem nekik, hogy nem sikerült. Nyolc ponttal érkeztünk, és két fordulóval a vége előtt benn maradtunk.”

A találkozóról elmondta: férfias harc folyt a pályán, és szerinte a játékvezető túl sok szerepet vállalt.

„Nem érdemelt volna ennyi sárga lapot a mérkőzés, nem történtek olyan dolgok. A labdarúgásnak ki fog veszni az éle, ha nem hagyják ezeket a párharcokat, amelyek a nemzetközi futballban elengedhetetlenek.”

Aztán az ellenfél dicséretébe kezdett:

„Nagyon szurkolok a Honvédnak és Horváth Ferencnek is. Azt látom, hogy egységes csapatot csinált, folyamatosan presszingelik az ellenfelet, vagyis korszerű futball játszanak. Szimpatikus csapat, sok saját nevelésű magyar játékossal. Ennek a klubnak nem szabad kiesnie, az NB I-ben van a helye.”

Végül elárulta: nem tudja még, mit hoz a jövő, le fognak ülni a klub elnökével egy őszinte beszélgetésre.

 

A Budapest Honvéd vezetőedzője, Horváth Ferenc szerint csapata jó játékot nyújtott.

„Végig irányítottuk a találkozót, mégis kétszer hátrányból kellett felállnunk. Dicséretes, hogy volt hozzá lelkierőnk. Mindenki beletett mindent ebbe a mérkőzésbe. Jó lett volna, ha az előző találkozókon is ilyen elánnal tudunk játszani. Viszont az utolsó két meccsünkre ez jó előjel. Ha így tudunk játszani, akkor biztos vagyok benne, hogy megszerezzük a bennmaradáshoz szükséges pontokat. Nem esünk össze attól, hogy most nem lett meg a három pont, annyit fogunk szerezni, amennyire szükségünk van a bennmaradás kiharcolásához.”

ÖSSZEFOGLALÓ ITT!

LABDARÚGÓ NB I
31. FORDULÓ

Budapest Honvéd–Mezőkövesd 2–2 (0–1)
Budapest, Új Hidegkuti Nándor Stadion, zárt kapuk mögött. Vezette: Pintér
Gólszerző: Batik (51.), Balogh N. (89.), ill. Cseri (16.), Jurina (83.)

AZ ÁLLÁS
1. Ferencvárosi TC 31 21 9 1 65–20 +45  72
2. Puskás Akadémia 31 17 4 10 45–38 +7  55
3. Mol Fehérvár 31 14 8 9 61–37 +24  50
4. Paksi FC 31 13 8 10 71–57 +14  47
5. MTK Budapest 31 11 9 11 42–41 +1  42
6. Kisvárda 31 11 9 11 25–35 –10  42
7. Mezőkövesd 31 10 9 12 34–43 –9  39
8. Újpest FC 31 11 5 15 41–63 –22  38
9. Zalaegerszegi TE 31 10 6 15 54–53 +1  36
10. Budapest Honvéd 31 8 10 13 44–46 –2  34
11. Diósgyőri VTK 31 9 5 17 34–49 –15  32
12. Budafoki MTE 31 7 6 18 34–68 –34  27

 

NB I, 2020–2021, 31. FORDULÓ

HELYSZÍNJÁTÉKVEZETŐ
ÁPRILIS 24., SZOMBAT
Puskás Akadémia–ZTE FC 1–4 Felcsút, Pancho ArénaSolymosi Péter
Kisvárda–DVTK 0–1Kisvárda, Várkerti StadionBerke Balázs
Újpest FC–MTK Budapest 1–3Budapest, Szusza Ferenc StadionZierkelbach Péter
ÁPRILIS 25., VASÁRNAP
Budafoki MTE–Paksi FC 2–9
Budapest, Budafoki MTE SporttelepBognár Tamás
Mol Fehérvár FC–Ferencvárosi TC 1–2
Székesfehérvár, Mol Aréna SóstóAndó-Szabó Sándor
Budapest Honvéd–Mezőkövesd 2–2
Budapest, Új Hidegkuti Nándor Stadion Pintér Csaba
Az összes mérkőzés zárt kapus.
Az NB I góllövőlistája itt!