NB I: Oenning szeretné, ha nézők előtt lenne az MK-döntő

P. V.P. V.
Vágólapra másolva!
2021.04.24. 22:55
null
Michael Oenning rémesnek tartja az üresen kongó stadionokat (Fotó: Török Attila)
Az MTK 3–1-re legyőzte az Újpestet a labdarúgó NB I 31. fordulójában. A mérkőzés után a két vezetőedző értékelt.

Michael Oenning,az Újpest vezetőedzője a következőket mondta.

„Lassan a bajnokság végén járunk, nagyon sokat kivett a csapatunkból az idény, sokan ma sem álltak rendelkezésre a játékosok közül betegség vagy sérülés miatt.Állandó átszervezést igényel a csapat összeállítása, és az sem segít rajtunk, hogy többen megkapták az ötödik sárgájukat, sőt, ma egy piros laposunk is volt.A mai mérkőzés megtörte a lendületünket, pedig a bajnokságban is fontos mérkőzések várnak ránk, és ott van a kupadöntő is.Az MTK ellen nyílt sisakos küzdelmet folytattunk, próbáltunk határozottan, támadó szellemben játszani, de már az első félidőben le voltunk maradva egy lépéssel.Az egyenlítés után a vezetést is megszerezhettük volna, de nem jöttek össze ezek a helyzetek, nem voltak sikeresek a befejezések. Sokáig úgy tűnt, döntetlennel zárul a találkozó. A második kapott gólnál éreztem, hogy változtatni kell, cseréltem, de nem járt sikerrel az átszervezés.”

Elmondta, nem zavarja a tudat, hogy még nem tudták biztossá tenni NB I-es tagságukat. Emellettkitért a május 3-ai Magyar Kupa-döntőre is,amellyel kapcsolatban reményét fejezte ki, hogy szurkolók előtt mérkőzhetnek meg a Mol Fehérvárral a Puskás Arénában.

„Ma hallottam róla, hogy elképzelhető, a kupadöntőn már jelen lehetnek a szurkolók. Nagyon jó lenne, ha visszatérhetne a régi atmoszféra, hangulat, amely a labdarúgó-mérkőzések sajátja.Nagyon bízom benne, hogy jöhetnek a szurkolók, mert rémes az üresen kongó stadionokban játszani.Ezzel egyáltalán nem tudtam megbarátkozni, remélem, minél hamarabb visszatérhetünk a régi kerékvágásba. Ajándék lenne az újpesti szurkolóknak, ha visszatérhetnének a lelátóra, azt tudom nekik ígérni, hogy mindent megteszünk a kupa elnyerése érdekében.”

Michael Boris Varga Roland mellett Schönt és Prossert is dicsérte (Fotó: Török Attila)
Michael Boris Varga Roland mellett Schönt és Prossert is dicsérte (Fotó: Török Attila)


Michael Boris,
az MTK vezetőedzője így látta a találkozót.

„Nagyon rossz sorozat után érkeztünk az Újpest elleni mérkőzésre, míg ellenfelünk az utóbbi két meccset leszámítva elég jó formában volt. A Kisvárda elleni vereség után beszéltünk a csapattal arról, hogy nemcsak a támadóinktól várjuk el a gólt, hanem a többieknek is ki kell segítenie őket.Nagy taktikai csata folyt a pályán, fontosak voltak a párharcok.Schön góljával sikerült vezetést szerezni, de az előnyt nem sikerült megtartani a szünetig, hiszen az Újpest tizenegyesből egyenlített. A második félidőben mindent megtettünk a siker érdekében, volt több helyzetünk is. Varju lövését még óriási bravúrral védte Banai, Palincsár passzából azonban Varga Roland betalált, majd megszereztük a harmadik gólunkat is.Összességében azt gondolom, nagyon jól működött a védekezésünk.”

A háromvédős rendszerrel kapcsolatban elmondta, mivel az elmúlt mérkőzéseken nem voltak eredményesek, változtatni kellett a felálláson. Ráadásul, Kata és Dimitrov nem játszhatott eltiltás miatt, így Varju lépett fel a középpályára, nem ismeretlen neki ez a terület.A kontrákra akartak építeni, és úgy gondolták, eredményre vezethet, ha az Újpestéhez hasonló szisztémában állnak fel.Varga Roland pedig azért játszott középen, mert kicsit fáradtabbnak érezte magát, s ezen a poszton jobban tudta kamatoztatni a képességeit.Varga teljesítménye mellett kiemelte Boris: Schön és Prosser is nagyszerűen játszott.

Hozzátette, a Mol Fehérvár ellen valószínűleg más felállás vezethet sikerre.

LABDARÚGÓ NB I
31. FORDULÓ

Újpest FC–MTK Budapest
1–3
Budapest, Szusza Ferenc Stadion,zárt kapuk mögött. Vezette:Zierkelbach
Gólszerző:Tallo (35. – 11-esből), ill. Schön (7.), Varga R. (76., 90+2.)
Kiállítva:Kutrumbisz (86.)

SZÖVEGES TUDÓSÍTÁS ITT!

NB I, 2020–2021, 31. FORDULÓ
HELYSZÍNJÁTÉKVEZETŐ
ÁPRILIS 24., SZOMBAT
Puskás Akadémia–ZTE FC 1–4Felcsút,Pancho ArénaSolymosi Péter
Kisvárda–DVTK 0–1Kisvárda,Várkerti StadionBerke Balázs
Újpest FC–MTK Budapest 1–3Budapest,Szusza Ferenc Stadion

Zierkelbach Péter

ÁPRILIS 25., VASÁRNAP
14.30:Budafoki MTE–Paksi FC(Tv: M4 Sport+)
Budapest,Budafoki MTE Sporttelep
17.00:Mol Fehérvár FC–Ferencvárosi TC(Tv: M4 Sport+)Székesfehérvár,Mol Aréna Sóstó
19.30:Budapest Honvéd–Mezőkövesd(Tv: M4 Sport+)
Budapest,Új Hidegkuti Nándor Stadion
Az összes mérkőzés zárt kapus.
Az NB I góllövőlistája itt!
AZ ÁLLÁS
1. Ferencvárosi TC30209163–19+4469
2. Puskás Akadémia311741045–38+755
3. Mol Fehérvár30148860–35+2550
4. Paksi FC301281062–55+744
5. MTK Budapest311191142–41+142
6. Kisvárda311191125–35–1042
7. Újpest FC311151541–63–2238
8. Mezőkövesd301081232–41–938
9. Zalaegerszegi TE311061554–53+136
10. Budapest Honvéd30891342–44–233
11. Diósgyőri VTK31951734–49–1532
12. Budafoki MTE30761732–59–2727
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik