Jobban kezdett a Kövesd (Fotó: Kovács Péter)
A GALÉRIÁÉRT KATTINTSON A KÉPRE!

 

LABDARÚGÓ NB I
9. FORDULÓ

Mezőkövesd–Paks 1–2 (Sz. Drazsics 1., ill. Varga B. 56., Bőle 64.)
Mezőkövesd, Városi Stadion, 1200 néző. Vezette: Antal P.

ONLIVE KÖZVETÍTÉS, ÉRDEKESSÉGEK, STATISZTIKÁK ITT!

Nem áll túlságosan jól a Mezőkövesd szénája! A fürdőváros csapata jelenleg kieső helyen áll, és onnan bizony nehéz lesz elkerülni – ha megnézzük a sorsolást, kemény csaták előtt áll az alakulat. Nem véletlenül történt az edzőváltás a kispadon, Supka Attila elköszönt, Kuttor Attila megérkezett. A belépője jól sikerült, ugyanis a Magyar Kupában a Szekszárd kiejtésével mutatkozott be (ismét) a kövesdiek kispadján.

A győzelem némi önbizalmat adhatott, a bajnoki szünetben pedig még erősített is a Mezőkövesd, a korábban Debrecenben szereplő, 28 éves David Babunszki érkezett, aki a középpályán jelenthet erősítést. A Paks elleni kezdésre sem lehetett panasz, egy perc sem telt még el a mérkőzésből, és Sztefan Drazsics góljával máris vezetéshez jutott a kék-sárga alakulat.

Ezzel máris lépéselőnybe került a Mezőkövesd, ennél jobb bajnoki rajtról Kuttor Attila sem álmodozhatott. A gól láthatóan megfogta a vendégeket, Szabó Bálint mégis egyenlíthetett volna, ám Riccardo Piscitelli remek vetődéssel tisztázott. A másik oldalon Molnár Gábor egyedül nyargalhatott a kapu felé, de a lövés pillanatában eltörte a labdát…

Pezsgett az élet a pályán, felváltva forogtak veszélyen a kapuk, Andrej Lukic lövése után zúgott el a labda a jobb alsó sarok mellett, majd egyre jobban nekibátorodott a Paks. Jobbára a mezőkövesdi térfélen folyt a játék, s egy szöglet után Varga Barnabás fejelte kevéssel a bal sarok mellé a labdát. A Mezőkövesd átadta ellenfelének a kezdeményezést, inkább gyors ellencsapásokkal kísérletezett.

Persze nem is volt oka a fejvesztett rohamozásra, hiszen vezetett, ebben a helyzetben aranyat ért a gyors gól. A paksi beívelések viszont gyakran lesen haltak el, míg a mezőkövesdiek sokszor könnyen eladták a labdát, ennek következtében a vendégek folyamatosan kezdhették újra támadásaikat. Az első félidő utolsó pillanataiban Dino Besirovic a kapu torkában nem találta el a labdát, így ez a gólszerzési esély is kihasználatlanul maradt.

Bőle góljával nyert a Paks (Fotó: Kovács Péter)

 

A szünet után heves csata bontakozott ki, majd rövid idő leforgása alatt nagy fordulat következett be. Előbb Varga Barnabás fejelt Bobál Dávid mellől a kapuba, így kezdődhetett minden elölről. Az igazi hideg zuhany azonban kevesebb mint tíz perccel később érkezett (legalábbis hazai szempontból), amikor szöglet után Bőle Lukács vezetéshez juttatta a Paksot. Fordult a kocka, a vendéglátók kerültek szorult helyzetbe. A Paks biztosan őrizte a labdát, míg a Mezőkövesd nem jutott lehetőséghez, a vendégek érettebb és tudatosabb játékot nyújtottak. A Mezőkövesd játékosaiból mintha a hit és a meggyőződés is elillant volna.

Így Kuttor Attila 98. mezőkövesdi mérkőzése (második időszakának első bajnokija) fiaskóval zárult, a hazaiak nem tudtak javítani pozíciójukon, továbbra is kieső helyen vesztegelnek, így folytathatják a bennmaradásért zajló harcukat, míg a Paks megerősítette helyét az élmezőnyben.

Tegyük hozzá: nem érdemtelenül, a paksiak egymás után másodszor nyertek, és eddig minden bajnoki fordulóban szereztek legalább egy gólt.

ONLIVE KÖZVETÍTÉS, ÉRDEKESSÉGEK, STATISZTIKÁK ITT!

NB I, 2022–2023, 9. FORDULÓ
 HELYSZÍNJÁTÉKVEZETŐ
NÉZŐSZÁM
Szeptember 30., péntek
Mezőkövesd–Paks 1–2  Mezőkövesd, Városi StadionAntal Péter
1200
 Október 1., szombat
14.30: Újpest–Kisvárda
Budapest, Szusza Ferenc Stadion  
17.00: DVSC–Budapest Honvéd
Debrecen, Nagyerdei Stadion
  
19.30: Vasas–ZTE  Budapest, Illovszky Rudolf Stadion  
Október 2., vasárnap
16.30: Kecskemét–Ferencváros Kecskemét, Széktói Stadion  
18.45: Puskás Akadémia–Mol FehérvárFelcsút, Pancho Aréna  

AZ ÁLLÁS
  1. Ferencvárosi TC 6 6 18–  1 +17  18
  2. Kisvárda 8 4 2 2 16–12   +4  14
  3. Paksi FC 8 4 2 2 15–14   +1  14
  4. Kecskeméti TE 8 3 4 1 10–  6   +4  13
  5. Puskás Akadémia 8 3 4 1   9–  6   +3  13
  6. Zalaegerszegi TE 7 3 1 3 14–11   +3  10
  7. Mol Fehérvár 7 3 4   9–12   –3    9
  8. Budapest Honvéd 8 2 3 3   7–12   –5    9
  9. Debreceni VSC 8 1 4 3 10–14   –4    7
10. Újpest FC 7 1 3 3   6–14   –8    6
11. Mezőkövesd 9 1 2 6 10–19   –9    5
12. Vasas FC 8 5 3   7–10   –3    5