NB I: Kit érdekel, hány gólt kapunk, ha mi lőjük a legtöbbet – Bognár György

NAGY-PÁL TAMÁSNAGY-PÁL TAMÁS
Vágólapra másolva!
2021.04.30. 22:59
null
Nagy győzelmet aratott a Paks (Fotó: Makovics Kornél)
A labdarúgó NB I 32. fordulójában a Paks 4–2-re legyőzte odahaza az ezüstéremért hajtó Puskás Akadémiát, és az idényben szerzett 75 góljával gólrekordot állított fel a 12 csapatos érában. A találkozó után így értékeltek a vezetőedzők.

A Puskás Akadémia trénere, Hornyák Zsolt szomorú volt amiatt, hogy vereséget szenvedett csapata.

„Úgy éreztem, hogy eldönthetjük a második hely kérdését. Így is indult a mérkőzés, aztán ha Slagveer berúgja a második gólunkat, akkor hozzuk a meccset. Sajnos nem így történt, szerencsétlen gólt kaptunk, aztán öngólt, ami kicsit megtörte a csapatot. Éreztem az öltözőben a feszültséget néhány játékoson. Persze sokan közülük még nem játszottak ekkora tétért, mint az ezüstérem. Ezért is próbáltam a meccs után is pozitívan beszélni velük, mert már az sem semmi, hogy idáig eljutottunk. Nem lesz egyszerű, de ha komolyan gondoljuk a második helyet, akkor nyerni kell a Budafok ellen.”

A paksiak vezetőedzője, Bognár György szerint az összkép alapján megérdemelt győzelmet aratott csapata.

„A szünetben is tudtam, hogy megfordítjuk a meccset, azt nem gondoltam, hogy ilyen rossz játékkal. Sok hibás passzunk volt, de nyomás alatt tartottuk az ellenfél kapuját, hibára kényszerítettük őket. Ha nem megy a játék, ez a megoldás, a brusztolás hozta meg a sikert.”

Az NSO Tv arról kérdezte: mennyit jelent neki, hogy már 75 gólt értek el a bajnokságban, amivel megdöntötték a Ferencváros vonatkozó rekordját?

„Nagyon sokat. Mindig azt szoktam mondani, hogy lőjük mi a legtöbb gólt. Ehhez mindig hozzáteszik, hogy hány gólt kaptunk, de ki a fenét érdekel, ha mi lőttük a legtöbbet. Felőlem kaphatunk hármat is, ha négyet rúgtunk.”

Végül azt is elárulta, szurkolnak-e hétfőn a Fehérvárnak a kupadöntőben, hiszen a győzelme a Paksnak nemzetközi kupaindulást érne.

„Persze, az egész csapat, de Paks városában mindenki a Fehérvárnak fog szurkolni, mert most ez az érdekünk.”

A MÉRKŐZÉSRŐL BŐVEBBEN ITT OLVASHAT!

BÖDE DÁNIEL: ÖRÜLÖK, HOGY A FRADI ÉS A PAKS GÓLREKORDJÁHOZ IS KÖZÖM VAN

NB I
32. FORDULÓ
Paksi FC–Puskás Akadémia FC 4–2

AZ ÁLLÁS
1. Ferencvárosi TC31219165–20+4572
2. Puskás Akadémia321741147–42+555
3. Mol Fehérvár32158964–38+2653
4. Paksi FC321481075–59+1650
5. MTK Budapest321191243–44–142
6. Kisvárda311191125–35–1042
7. Újpest FC321161541–63–2239
8. Mezőkövesd311091234–43–939
9. Zalaegerszegi TE311061554–53+136
10. Budapest Honvéd318101344–46–234
11. Diósgyőri VTK32961734–49–1533
12. Budafoki MTE31761834–68–3427
NB I, 2020–2021, 32. FORDULÓ
HELYSZÍNJÁTÉKVEZETŐ
ÁPRILIS 29., CSÜTÖRTÖK
DVTK–Újpest FC 0–0
Miskolc,DVTK StadionAndó-Szabó Sándor
MTK Budapest–Mol Fehérvár FC 1–3
Budapest,Új Hidegkuti Nándor StadionErdős József
ÁPRILIS 30., PÉNTEK
Paksi FC–Puskás Akadémia 4–2
Paks,Paksi FC StadionZierkelbach Péter
MÁJUS 1., SZOMBAT
17.00:ZTE FC–Kisvárda(Tv:M4 Sport+)Zalaegerszeg,ZTE Aréna
19.30:Ferencvárosi TC–Mezőkövesd(Tv:M4 Sport+)Budapest,Groupama Aréna
MÁJUS 2., VASÁRNAP
17.00:Budafoki MTE–Budapest Honvéd(Tv:M4 Sport+)
Budapest,Budafoki MTE Sporttelep
Az NB I góllövőlistája itt!
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik