NB I: „Elfogadhatatlan, hogy a legutóbbi kilenc bajnokiból egyet nyertünk meg”

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2022.04.20. 11:33
null
Tóth Balázs nagy védése is kellett a felcsúti pontszerzéshez a Kisvárda ellen (Fotó: Tumbász Hédi)
Íme, a labdarúgó NB I 28. fordulójának legemlékezetesebb pillanatai!

„MÉG KIESÉSI HELYOSZTÓN IS GYENGE LETT VOLNA” – TÓTH BALÁZS SZERINT ELFOGADHATATLAN, HOGY A LEGUTÓBBI KILENC BAJNOKIJÁBÓL CSUPÁN EGYET NYERT MEG A PUSKÁS AKADÉMIA

Finoman fogalmazva hagyott némi kívánnivalót maga után a vasárnapi Puskás Akadémia–Kisvárda (0–0) mérkőzés. Alig történt említésre méltó esemény a tabellán második és harmadik helyezett összecsapásán, lövéseket és helyzeteket szinte nem láthattunk, sokat elmond, hogy a két kapusnak összesen egy védenivalója volt, az is a kilencvenedik percben, igaz, ekkor nagy bravúrt mutatott be Tóth Balázs.

„Mindkét csapat óvatosan játszott, egyik sem alakított ki gólhelyzetet, így igazságos a döntetlen– mondta lapunknak a Puskás Akadémia kapusa. –A meccs végén Jaroslav Navrátil huszonöt méterről leadott lövése után már majdnem elvetődtem a jobb oldalra, ahová eredetileg érkezett volna a labda, ám Spandler Csaba sarkán megpattant, irányt változtatott. Szerencsém volt, mert még nem dőltem el teljesen, és nem ment teljesen a kapu bal oldala felé, így egy furcsa mozdulattal ugyan, de vissza tudtam nyúlni. Nehéz védés volt. Már az első félidőben is le voltam merevedve, mert nem kellett játékba avatkoznom, de próbáltam folyamatosan melegen tartani magam, hogy készen álljak, ha a Kisvárda eljut a kapunkig. Ami a színvonalat illeti, az még egy kiesési helyosztón is gyenge lett volna. A legutóbbi két meccsünk szurkolónak nézhetetlen, belülről pedig szörnyű volt.”

A Puskás Akadémia három győzelemmel kezdte a tavaszt, legyőzte az FTC-t (1–0), a Fehérvárt (1–0) és a Mezőkövesdet (2–1) is, majd ezután kilenc bajnokiból csupán egyet nyert meg (Paks, 2–0).

„Jól kezdtük a tavaszt, az önbizalmunk rendben volt, talán az volt a probléma, hogy elhittük magunkról, ha legyőztük a Fradit és a Fehérvárt, bárkit megverhetünk. Aztán kikaptunk a kiesés elől menekülő csapatoktól, s a korábban megszerzett önbizalom eltűnt. Ráadásul mindig vannak sérültek, betegek, és hiányzik a kreativitás. Edzéseken sokat gyakoroljuk a támadásokat, a cél, hogy minél előbb ismét kijöjjön, ami benne van a csapatban. Elfogadhatatlan, hogy a legutóbbi kilenc bajnokiból egyet nyertünk meg.”

A felcsútiak célja természetesen a második hely megőrzése, előnyük két pont a harmadik Kisvárdával szemben, s három csapat (Újpest, Mol Fehérvár, ZTE) is azonos pontszámmal, kilenc ponttal lemaradva áll a Puskás Akadémiától.

„Nem szeretünk hátrafelé nézegetni. Öt fordulóval a vége előtt kilenc pont az előnyünk a negyedik helyezett előtt, nem gondolom, hogy az európai kupaszereplés veszélyben lenne. Ha ismét arra az útra lépünk, amelyen elkezdtük a tavaszi szezont, elérjük a célunkat, az pedig a második hely megszerzése.”

J. Á.

NAGYOBB MÉRETÉRT KATTINTSON A KÉPRE!
NAGYOBB MÉRETÉRT KATTINTSON A KÉPRE!

A FORDULÓ BEMUTATKOZÁSA – PÁSZKA LÓRÁND EMLÉKEZETES MECCSE

Micsoda este! Az erdélyi Pászka Lóránd, a Ferencváros játékosa a Honvéd ellen 2–1-re megnyert bajnokin mutatkozott be az élvonalban, így neki emlékezetesre sikerült az elmúlt hétvége. A balhátvéd télen érkezett a Soroksártól, Eldar Civic sérülése miatt a 69. percben állt be a kispestiek ellen.

„Sokan gratuláltak, családtagok, barátok és nem utolsósorban a szurkolók– mondta lapunknak a 26 éves játékos. – Ezúton is köszönöm nekik, hogy támogatnak. Hatalmas élmény volt a Fradi-tábor előtt játszani, ráadásul éppen előttük szereztük meg a győztes gólt, elképesztő volt velük együtt ünnepelni. Alig várom, hogy a Groupama Arénában is pályára lépjek.”

A balhátvéd 14 évesen került Erdélyből Gyulára, a Grosics Akadémiára, majd Nyilas Elek keze alatt lett felnőtt játékos. Szegeden mutatkozott be a harmadosztályban, az NB II-ben is játszott a klub színeiben, 2019 nyarán pedig Soroksárra igazolt.

„Aki ismer, tudja, milyen hosszú utat jártam be. Rengeteg munka és lemondás van mögötte. Egy kis erdélyi faluból, Kézdiszentkeresztről indultam, s tizennégy évesen több száz kilométerrel arrébb próbáltam szerencsét. A szüleimnek nagyon sokat köszönhetek, mindenben támogattak, hiszen tudták, az az álmom, hogy profi futballista legyek. Mindent feláldoztak értem, ezért a Honvéd elleni mérkőzés után egyből üzentem nekik, hogy sikerült!”

Eldar Civic már a szünetben jelezte, hogy kisebb problémával küzd, így a félidőben szóltak Pászka Lórándnak, hogy melegítsen intenzívebben, mert a második játékrészben minden bizonnyal pályára lép.

„Nem izgultam, ám egészséges drukk volt bennem. Sztanyiszlav Csercseszovtól és a szakmai stábtól megkaptam a taktikai utasításokat, a vezetőedző azt mondta, tegyem azt, amit edzéseken, akkor nem lesz gond. Gyorsan történt minden, hirtelen a pályán találtam magam. Éppen a Honvéd-szurkolók előtt játszottam, próbáltak megfélemlíteni, kaptam hideget-meleget, ám szerencsére nem vagyok ijedős típus, így ezek a bekiabálások inkább felpörgettek.”

A Ferencváros vasárnap az Újpestet fogadja, és ha a kezdés előtt neki megfelelő eredmények születnek, a győzelemmel a derbin ünnepelne bajnoki címet.

„Nem gondolunk még az Újpest elleni meccsre, szerdán Győrben fontos kupameccs vár ránk. Mi is tisztában vagyunk vele, hogy adott esetben az Újpest elleni győzelem bajnoki címet érhet, telt ház lesz, jó lenne a saját szurkolóink előtt, az ősi riválist legyőzve ünnepelni.”

J. Á.

NAGYOBB MÉRETÉRT KATTINTSON A KÉPRE!
NAGYOBB MÉRETÉRT KATTINTSON A KÉPRE!

A FORDULÓ DUPLÁZÁSA – GYENGÉBBIK LÁBÁVAL LŐTTE ELSŐ KÉT NB I-ES GÓLJÁT BARÁTH PÉTER

Baráth Péter, a DVSC húszéves középpályása roppant módon örül, hogy a Gyirmót elleni győztes bajnokin megszerezte első góljait az NB I-ben, ám a két találat nem vonja el a figyelmét, ugyanis csapatával még bőven van feladata a bajnokság hajrájában.

Ráérzett a gólszerzés ízére Baráth Péter. A DVSC húszéves középpályása a Gyirmót elleni bajnoki (3–1) harmadik percében megszerezte első NB I-es bajnoki találatát, sőt huszonegy perccel később a másodikat is. Nem sok hiányzott, hogy mesterhármast ünnepeljen, a második játékrészben ugyanis David Babunszki hozta ziccerbe, ám lövése után Rusák Edvárd hárított.

„A két gólnak is roppantul örülök, hiszen ezek voltak az elsők az élvonalban – mondta a Nemzeti Sportnak Baráth Péter, a DVSC középpályása, aki 8-as osztályzatot kapott lapunktól, ezzel kiérdemelte a mérkőzés játékosa címet. – Többet gyakorolom jobb lábbal a lövéseket, mint ballal, de úgy alakult, hogy mindkét gólt megelőzően a balra érkezett a labda. Sok időm nem volt gondolkodni, cselekednem kellett, s a gyengébbiknek nevezhető lábammal is magabiztosan kapuba találtam. Technikailag talán a második volt a nehezebben kivitelezhető, kicsit pattogósan érkezett, s futtából kellett érzéssel eltalálnom a labdát, az elsőnél pedig csak kaput akartam találni, hátha bepattan valakiről. Nyilván örültem volna, ha korábban szerzem meg az első NB I-es gólomat; úgy voltam vele, lassan eljöhetne az ideje, hogy ne csak gólpassznak örüljek, de nem akartam görcsölni miatta. Sokat nem agyalok a találatokon, nem jött még el az ideje, hogy ez kösse le a figyelmemet, hiszen van még bőven feladatunk a bajnokságban. Nem vagyunk olyan társaság, amely megelégedne az előnyével. Öt forduló van hátra az idényből, s noha tudjuk, hogy jók az esélyeink a bennmaradásra, még bármi lehetséges. Ugyanakkor bizakodva várom a bajnoki hajrát.”

Derűlátását megalapozhatja a Gyirmót ellen aratott hazai győzelem, amely nagyobb különbségű is lehetett volna, ha a debreceni együttesnek több szerencséje van, illetve valamivel jobban összpontosít a kapu előtt. Fontos győzelmet aratott a Loki, az egyik üldözőjét múlta felül, a találkozó főszereplője azonban úgy érezte, nem kellett megfeszülniük.

„Kicsit olyan érzésem volt, könnyebb a gyirmótiak ellen játszani, mint vártam. Ennek oka az is lehetett, hogy jó napot fogtunk ki, bátran játszottunk. Beletettük a kellő munkát a meccsbe, kifutottuk magunkat, ami meghozta az eredményt. Volt még néhány ígéretes lehetőségünk, amit értékesíthettünk volna, de nem vagyunk telhetetlenek, a célunkat elértük.”

B. L.


NB I, 2021–2022, 28. FORDULÓ
HELYSZÍNJÁTÉKVEZETŐ
NÉZŐSZÁM
Április 15., péntek
DVSC–Gyirmót 3–1
Debrecen,Nagyerdei StadionErdős József
3621
Április 16., szombat
Újpest–ZTE 4–0Budapest, Szusza Ferenc StadionBognár Tamás
3467
Paks–MTK 4–0Paks, Paksi FC StadionPintér Csaba
1500
Budapest Honvéd–Ferencváros 1–2
Budapest,Bozsik ArénaAndó-Szabó Sándor
4062
Április 17., vasárnap
Mezőkövesd–Mol Fehérvár 1–2
Mezőkövesd,Városi StadionKarakó Ferenc
1200
Puskás Akadémia–Kisvárda 0–0
Felcsút,Pancho ArénaBerke Balázs
1426
AZ ÁLLÁS
1. Ferencvárosi TC2818 5 549–22+2759
2. Puskás Akadémia2813 9 636–28 +848
3. Kisvárda281210 643–31+1246
4. Újpest FC2811 61142–39 +339
5. Mol Fehérvár2811 61138–38 0 39
6. Zalaegerszegi TE2810 9936–44–839
7. Paksi FC2811 51266–53+1338
8. Debreceni VSC28 9 81143–44 –135
9. Mezőkövesd28 9 71230–42–1234
10. Budapest Honvéd28 9 51444–46 –232
11. Gyirmót FC Győr28 6 81426–41–1526
12. MTK Budapest28 6 81419–44–2526
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik