Böde Dániel esetében már hetekkel ezelőtt, mikor csatárunk a vezetőséghez fordult, hogy kevés játékperchez jut, klubunk felajánlotta a csapatmenedzseri feladatokat, továbbá az ahhoz szükséges tanulmányok támogatását. A végső döntést Daninak kell meghoznia. Minden távozó ikonunktól ünnepség keretében a legnagyobb tisztelettel köszöntünk el” – közölte csütörtökön a Paksi FC.

 
NB I: a Paks szerződést bontott Böde Dániellel
NB I: Böde távozása miatt kritika érte a Paksot – a klub most közleményben reagált

Böde Dániel a klub szombati bejelentése szerint elfogadta a fenti ajánlatot, így marad Pakson, és már a mai napon elkezdi a munkát, emellett pedig a klub NB III-as csapatában továbbra is futballozik majd. 

Ez azt is jelenti, hogy Böde új, profi szerződést kötött a klubbal, mert csak így léphet pályára az NB III-as csapatban. Tehát már nem számít szabadon igazolható játékosnak, és biztos, hogy marad a tolnaiaknál.

Elkezdhet betanulni a csapatmenedzseri feladatokba, és emellett játszhat is a harmadosztályban.